Hirdetés

Fordított és legyőzte a bukarestieket a gyergyói kosárlabdacsapat

Nagyot küzdve győztek a gyergyóiak
Fotó: Bende Zoltán

2025. március 31., 11:40

A meccs feléig a vendég bukaresti Total Sportnak állt a zászló a gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares elleni vasárnapi mérkőzésen. Aztán talpra álltak a gyergyóiak és nagyot küzdve négy pontal megnyerték az összecsapást.

2025. március 31., 11:40

Az első negyedben csak egy alkalommal vezetett az ISK-VSK Antares, és az eredmény után kellett rohanniuk, de nem tudták beérni a bukaresti riválist, amely három ponttal vezetett a játékrész végén. A második periódusban még inkább távolodni látszott a hazai győzelem esélye, akiknél Magušar, Lénárt és Kocsis sem szerepelt ezúttal, 29–42 volt a félidőben.

Ezt követően azonban valami megváltozott. Pontosabbak lettek a dobások, és a védelem is feljavult.

Hirdetés

Percről percre egyre csökkent a gyergyói hátrány, annyira, hogy a záró játékrészben már csak négy pont volt a két csapat között. Ezt nagyon gyorsan le is dolgozták a hazaiak és innen már nem volt megállás. Mentek előre a gyergyói fiúk, főleg Antal volt nagy formában, de a többiek is kihozták magukból a legjobbat. A Total Sport egy perccel a vége előtt még fel tudott jönni mínusz 3-ra, de a végjátékot, és így a mérkőzést 74–70-re a gyergyószentmiklósi csapat nyerte.

•  Fotó: Bende Zoltán Galéria

Fotó: Bende Zoltán

„Nagyon fontos számunkra az utánpótlás. Igaz többen a fiatalok közül ezúttal nem kaptak lehetőséget, pedig ott vannak, csinálják nap mint nap a dolgukat, de türelmesnek kell lenniük.

Két dologért kezdtem a mondandómat az utánpótlással.

Az egyik, hétvégén az ISK-VSK Vuk U15-ös csapata megnyerte a sepsiszentgyörgyi Tavasz Kupát, mindhárom mérkőzésükön győztek Horváth Eszter kolléganőm tanítványai. A másik, az Antal Mátyás teljesítménye. Élete mérkőzését játszotta 22 ponttal és 4 gólpasszal járult hozzá a csapat sikeréhez” – mutatott rá nyilatkoztának elején Kercsó Zoltán, a Gyergyói ISK-VSK Antares edzője a megnyert meccs után.

•  Fotó: Bende Zoltán Galéria

Fotó: Bende Zoltán

Kiemelte, nehezen indult a mérkőzés számukra, nem volt könnyű Magušar, Lénárt és Kocsis nélkül játszani. Ráadásul Csillag is hamar kipontozódott egy vitatott szituáció után, emiatt fel is borzolódott a közönség hangulata.

„Az első félidőben egy időkérés után, picit hangosabban emlékeztettem a fiúkat a teendőkre. Azt kértem, hogy legyünk agresszívebbek, törjünk be többet, és dobjunk pontot ellentámadásból.

Kezdték megérteni a fiúk. Bár az eredményjelzőn még nem látszott, de úgy éreztem dominálni kezdtük a játékot.

A szünetben az öltözőben azt mondtam, hogy most be fog húzódni az ellenfél és próbáljunk távoli dobásokat, valamint váltsunk egy 1-2-2-es zóna védekezésre, valamint ne foglalkozzunk a játékvezetőkkel. Így sikerült lépésről lépésre átvegyük a vezetést. A végén picit szoros lett, két buta eladott labdát követően, de a lényeg, hogy meglett. Hatalmas küzdelem volt. Gratulálok a fiúknak!” – fogalmazott Kercsó Zoltán.

Férfi kosárlabda 1. Liga, rájátszás, 3-as csoport, 4. forduló:
Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares–Bukaresti Total Sport 74–70 (9–14, 20–28, 20–11, 25–17).
A gyergyói pontszerzők: Antal Mátyás 22, Lokodi Mátyás 16, Raoul Olariu 11, László Tamás 10, Csillag Előd 8, Korta-Mottel Zalán 3, Nicolae Cebotari Lungu és Vladimir Arnaut 2-2.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Egy pillanatra sem adta ki kezéből a vezetést a marosvásárhelyi kosárcsapat

Az elejétől a végig vezetve magabiztosan nyerte meg a CSM Târgu Jiu elleni párharc második hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!