Hirdetés

Folytatja győzelmi sorozatát a Sepsi SIC

Fotó: Sánta Imre

2017. december 11., 12:19

Megőrizte veretlenségét, és megerősítette vezető pozícióját a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC, miután a női kosárlabda bajnokság múlt hét végi játéknapján tizenhat pontos különbséggel felülmúlta a Kolozsvári U csapatát.

2017. december 11., 12:19

A Sepsi Aréna közönsége egy kiegyensúlyozott mérkőzést láthatott, amelynek végén, főleg az utolsó negyedben nyújtott teljesítményének köszönhetően, a háromszéki együttes örülhetett a győzelemnek.
Nagy lendülettel kezdtek a zöld-fehérek, és már az első percben Marshall és Webb pontjaival előnyhöz jutottak (5:0).

A vendégek azonban bátran felvették a harcot a bajnoki címvédővel, előbb felzárkóztak (8:7), majd néhány perc elteltével,

Hirdetés

a tavaly még a Sepsi SIC sorait erősítő Thompson eredményes játékának köszönhetően a vezetést is átvették (13:15).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Az első tíz perc azonban Hamilton-Carter találatával végződött, amellyel egyenlítettek a hazaiak (15:15).

A folytatásban sokat hibáztak a zöld-fehérek, és ezt kihasználva, a kincses város csapata Vorpahl kosarainak köszönhetően ötpontos előnyre tett szert (17:22). Hamar feleszméltek Zoran Mikes tanítványai, és rövid időre vissza is vették a vezetést (23:22),

de támadásban továbbra is rengeteg labdát eladtak, a vendégek pedig éltek a felkínált lehetőséggel, és ismét náluk volt az előny (23:26).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Ekkor igazi csapatkapitányként, sorozatban kilenc pontot szerezve, Gödri-Părău tartotta a lelket a háromszékiekben, és ennek köszönhetően kétpontos előnnyel vonulhatott szünetre a címvédő (34:32).

A térfélcserét követően minden ott folytatódott, ahol abbamaradt. A szemben álló felek felváltva szerezték pontjaikat, míg aztán Webb távolról és közelről is betalált, és ekkor úgy tűnt, hogy lassan helyreáll a világ rendje (46:40). A vendégek azonban másképp gondolták, és egy 10–0-s sorozattal újból vezetést szereztek (46:50).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Ekkor Gödri-Părău ismét ébresztőt fújt, majd Marshall is csatlakozott hozzá, és a harmadik negyed végén újból a címvédő került előnybe (57:54).

A záró felvonás egyértelműen a jobb játékerőt képviselő, és hosszabb cserepaddal rendelkező zöld-fehérekről szólt, akik Marshall, Huțanu és Webb találataival néhány perc alatt kényelmes különbséget alakítottak ki (73:58). Erre még Fontaine is rátett egy lapáttal a végére,

így Zoran Mikes tanítványai megszerezték idénybeli nyolcadik győzelmüket, és továbbra is veretlenül állnak a bajnoki tabella élén.

A végeredmény: 82:66.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A Sepsi SIC legeredményesebb játékosai Gödri-Părău és Marshall voltak, akik 20–20 pontot szerezve járultak hozzá csapatuk sikeréhez, a túloldalon pedig Ghizilă bizonyult a kolozsváriak legjobbjának 17 ponttal.

A háromszékiekre a héten még egy komoly erőpróba vár, hiszen az Európa Kupa rájátszásának első mérkőzésén hazai pályán fogadják a görög Olimpiakosz Pireusz együttesét. A találkozó csütörtökön 18.30-kor kezdődik a Sepsi Arénában.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, 9. forduló, Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna, 1300 néző:
Sepsi SIC–Kolozsvári U 82–66 (15–15, 19–17, 23–22, 25–12)
Sepsi SIC: Webb 15 (3x3), Kress 7, Marshall 20, Gödri-Părău 20 (2x3), Neagu. Cserék: Fontaine 9, Kilin, Hamilton-Carter 4, Džankić, Kovács, Stoenescu, Huţanu 7. Edző: Zoran Mikes.
Kolozsvári U: Taylor 5 (1x3), Lovász, Ghizilă 17 (2x3), Vorpahl 11 (2x3), Thompson 14. Cserék: Aursulesei, Voica, Maxim, Bachvarova 4, Kalusic 15 (1x3). Edző: Dragan Petričević.
Játékvezetők: Csender Mónika Andrada, Costin Bogdănescu, Andrei Hăpău.

További eredmények:
CSBT Alexandria – Szatmárnémeti VSK 79–72 (25–19, 24–21, 17–18, 13–14)
Brassói Olimpia – Temesvári SCM 73–71 (21–20, 11–16, 22–16, 19–19)
A Marosvásárhelyi Sirius – Aradi ICIM találkozót hétfőn játsszák.

Ranglista:
1. Sepsi SIC 16 pont (8 győzelem/0 vereség)
2. Alexandria 14 (6/2)
3. Szatmárnémeti 14 (6/2)
4. Brassó 12 (4/4)
5. Kolozsvár 11 (3/5)
6. Gyulafehérvár 11 (3/5)
7. Temesvár 11 (3/5)
8. Arad 8 (1/6)
9. Marosvásárhely 8 (1/6)
A Galaci Phoenix kiszállt a bajnokságból, eredményeit törölték.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!