Hirdetés

Folytatja európai kalandját a Sepsi SIC

Zoran Mikes és Annemarie Gödri-Părău. Mindent megtesznek a siker érdekében
Fotó: Miska Brigitta

2018. november 01., 09:14

Az Európa Kupa csoportküzdelmeinek első mérkőzésén elszenvedett veresége után a török Mersin BB ellen javíthat a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC női kosárlabdacsapata. A háromszékiek csütörtökön este 7 órakor saját közönségük előtt lépnek pályára a Sepsi Arénában.

2018. november 01., 09:14

Egy rosszul sikerült rajtot követően – hazai pályán alulmaradtak az orosz WBC Jenyiszej együttesével szemben – a zöld-fehérek számára most lehetőség kínálkozik arra, hogy az Európa Kupa (FIBA EuroCup Woman) csoportkörének második játéknapján győzelemmel örvendeztessék meg szurkolóikat.

A törökországi Mersin Büyükşehir Belediyesi elleni találkozót megelőző sajtótájékoztatón Zoran Mikes, a Sepsi SIC vezetőedzője úgy vélekedett, hogy ez a mérkőzés a teljes idény folyamatának egyik állomása, egy újabb esély a győzelemre, és ha a sikerre nézve nem is tud garanciát biztosítani, ígérete szerint teljes erőbedobással fognak küzdeni.

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

Utalva az első csoportmérkőzésükre, a bosnyák tréner elégedetlenségének adott hangot, amiért csapata a játék bizonyos részeiben nem reagált megfelelően, de egyben reményét is kifejezte, hogy a szurkolóktól kapott többletenergiával ezúttal többre is képesek lesznek.

„Számunkra a holnapi mérkőzés egy lehetőség a győzelemre, és ami erőnkből futja, azt meg is fogjuk tenni.

Bízom abban, hogy a szurkolók ismét nagy számban lesznek jelen, mert fontos, hogy magunk mögött tudjuk az egész város, a közönség támogatását, hiszen ez olyan energiát tud adni, amellyel képesek leszünk a maximumot nyújtani.

Egy jó csapat ellen játszunk, rendkívül erős kezdő ötössel rendelkezik, de az volt a benyomásom, hogy nem egy olyan teljes csapat, mint amilyen az orosz együttes volt, melynek a cserejátékosai is nagy hatással voltak a játékra. Ha ugyanezt most sikerül nekünk is alkalmaznunk, akkor sokkal jobban fogunk teljesíteni, mint az előző meccsünkön. A játék minden részletére oda kell figyelnünk ahhoz, hogy éljünk a győzelem lehetőségével. Bízom az esélyeinkben, ígérni azonban csak annyit tudok, hogy keményen fogunk harcolni” – nyilatkozta Zoran Mikes, a Sepsi SIC vezetőedzője.

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

A sajtótájékoztatón jelen levő Annemarie Gödri-Părău, a háromszékiek csapatkapitánya a hazai bajnokság alacsony színvonalát említette rossz tényezőként, mivel ilyen körülmények között nem tudnak megfelelően felkészülni a nemzetközi megmérettetésekre.

Meglátása szerint nincsenek hozzászokva ehhez a szinthez, és ráadásul a sorsolás sem kedvezett nekik, ami még inkább megnehezíti a dolgukat.

Kapcsolódó

„Egy nagyon erős hazai mezőnyben játszó csapattal találkozunk. A román bajnokságot össze sem lehet hasonlítani a törökkel vagy az orosszal.

Az itthoni mérkőzéseink nem segítenek túl sokat abban, hogy felkészüljünk az európai kupameccsekre.

Túl nagy a szintkülönbség, de nekünk is vannak jó képességű játékosaink, és igyekszünk majd jó eredményt elérni, hiszen nem szeretnénk ismét csalódást okozni” – fogalmazott a zöld-fehérek irányítója.

Hirdetés

A csütörtökön este 7 órakor kezdődő mérkőzést a Marosvásárhelyi Rádió, valamint a Sepsi Rádió élőben közvetíti, utóbbi Facebook-oldalán pedig a meccs élőképes közvetítése is követhető lesz.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!