Az éllovas vásárhelyiek nagyon megnyomták a hétfő délutáni mérkőzés elejét, hiszen az első tíz percben 34 pontot dobtak. Ezután azonban visszaesett a teljesítményük, el is veszítették a második negyedet, a szünetben viszont fölényesen, 20 ponttal vezettek.
A folytatásban újra megrázta magát a VSK, amely a harmadik játékrész lejártával több mint dupla annyi pontot szerzett, mint ellenfele. A végére kissé kiengedhettek, így szorosabb volt az utolsó felvonás, de sikerült tovább növelni a tetemes előnyüket.
A Marosvásárhelyi VSK 21 győzelemmel és 1 vereséggel az első helyen zárta a bajnokság alapszakaszát, és készülhet a hazai rendezésű döntő tornára. A klub ugyanis
megszerezte a jogot, hogy június 3. és 5. között otthont adjon a megmérettetésnek, amelyen a másodosztály első négy helyezettje, a vásárhelyiek mellett a Bukaresti Știința, a Bukaresti Laguna Sharks és a Nagyszebeni CSU II. között dől el, hogy melyik két csapat játszik a következő idénytől a Nemzeti Ligában.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!