A városban közkedvelt sportág tavaly ismét fejlődésnek indult, hiszen a VSK kötelékében lévő kosárlabdacsapat George Trif vezetőedző irányításával messze kiemelkedett az alsóbb osztályú mezőnyből. Az új idényre magasabb célokat szeretnének elérni az együttessel, amely azonban az anyagi források hiánya miatt nehezen tudja folytatni tevékenységét, a játékosok pedig a távozáson is elgondolkodnak.
Amint a VSK kosárcsapatának kapitánya, Sánta Szabolcs elmondta, bizonytalan helyzetben vannak, nem tudják, hogy közülük ki marad, vagy ki távozik.
– nyilatkozta megkeresésünkre Sánta Szabolcs.
Hozzátette, eddig is voltak már ajánlataik, de ezeket visszautasították, és a VSK-nál maradtak, mert bíztak ebben a projektben. „A felkészülés kezdete augusztus közepére volt kitűzve, még nem vagyunk elkésve, de ilyen körülmények között nem lehet magas szinten sportolni” – közölte.
A VSK kosárlabda szakosztályának vezetője, Szászgáspár Barnabás korábban úgy nyilatkozott, remélik, hogy a saját nevelésű, helyi játékosok mellé sikerül leigazolni néhány idegenlégióst, mivel
az új szezonban szeretnék megkísérelni a rájátszásba jutást,
és akkor a kosárlabdaszeretők ismét a legjobb csapatokat láthatják majd Marosvásárhelyen.
Mint ismert, a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) idén ismét átszervezte a bajnokságot, amely ősztől tizenhat csapatos lesz, az együttesek az alapszakaszban két nyolcas csoportban mérkőznek meg. A Marosvásárhelyi VSK a második értékcsoportnak számító B jelű nyolcasban lesz érdekelt, ahová még a CSO Voluntari, a Galaci Phoenix, a Medgyesi VSK, a Konstancai Athletic, a Máramarosszigeti VSK, a VSK Csíkszereda és a CSM Focșani kapott besorolást.
A tervek szerint a bajnokság október első hétvégéjén kezdődik, de a szezon a Román Kupa első fordulójával már szeptember végén elrajtol.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!