Az élvonalbeli bajnokság B konferenciájának 12. fordulójában csütörtökön este a kiválóan menetelő vásárhelyiek a Petrolul Ploiești otthonában léptek pályára, ellenfelüket a szezon elején hazai pályán már sikerült felülmúlniuk.
Nagyon szoros és mindkét részről eredményes játékot hozott a mérkőzés első negyede, amikor felváltva vezettek a csapatok, aztán a VSK hat ponttal elhúzott. A folytatásban a vendégek tovább növelték az előnyüket, majd a házigazdák a szünet előtt kissé felzárkóztak, azonban a második tíz percet is a vásárhelyi csapat nyerte meg.
A harmadik negyedben hatékony támadójátékának köszönhetően George Trif vezetőedző gárdája magabiztosan őrizte vezetését, ráadásul még megtoldotta előnyét, így tizenegy pontra nőtt a különbség a felek között. A végéig nem férhetett kétség a vásárhelyiek győzelméhez, akik még az utolsó negyedben is jobbnak bizonyultak.
A VSK egymás után a második győzelmét szerezte meg (az előző játéknapon 80–73-ra nyert otthon a Konstancai CSM ellen), megerősítette helyét a felsőházba jutást jelentő első öt együttes között, és fellépett a dobogó harmadik fokára a csoportban.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!