Az elmúlt héten az olasz Fabio Fossati vezetésével zajlott edzések a fiataloknak és a gyergyói szakembereknek is rendkívül jó tapasztalatszerzési lehetőséget jelentettek.
Mint azt Kercsó Zoltán edző elmondta, több célból hívták el Gyergyószentmiklósra Fabio Fossatit, aki FIBA-előadói minősítéssel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy Európa tizenöt legelismertebb utánpótlás-nevelő szakemberének egyike.
Az U15-ös gyergyói együttes húsz játékosa részesült képzésben – a csapatjáték javításának érdekében –, és emellett több fiatallal egyénileg is foglalkozott az edző.
Főként azokat a tehetségeket készítette fel, akik jó képességekkel rendelkeznek és felnőtt szinten is folytatnák a kosárlabdázást. Az edzők pedig azt a pluszt kapták, hogy olyan szakmai fogásokat leshettek el, amelyeket a szakkönyvek nem írnak le, csak személyesen látva lehet elsajátítani – mondta el Kercsó.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!