A 27 éves, 180 cm magas Rait-Riivo Laane az észt felnőtt válogatott tagja, és az elmúlt szezonban a Rapla csapatában játszott az észt-lett közös ligában, innen érkezett Romániába. Rait-Riivo hazájában a Rapla csapata mellett a TTU/Kalev együttesét is erősítette, idegenlégiósként pedig három idényt Görögországban kosárlabdázott.
A VSK Csíkszereda eddigi kerete: Lokodi Mátyás, Raul Olariu, László Arnold, Zerkula Zoltán, Vlad Corpodean, Adrian Movileanu és Rait-Riivo Laane.
A bajnoki rajtot, illetve a Román Kupa első fordulóját október elejére tervezte a szakszövetség, e két sorozat sorshúzását pedig augusztus 24-ére írták ki.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!