A mezőny két veretlen csapata még múlt hétfőn kellett volna összecsapjon, a mérkőzést azonban elhalasztották, mivel a marosvásárhelyi együttes keretében egy játékosnak pozitív lett a koronavírustesztje.
A fővárosi csapat uralta a játékot, az első három negyedet mind megnyerte, a vásárhelyiek csak az utolsó tíz percben tudtak föléjük kerekedni, de ekkor már nem volt esélyük a fordításra.
A VSK az elejétől futott az eredmény után, az első félidőben még jól tartotta magát, a szünet előtt azonban kilenc pontos hátrányba került. A folytatásban nem sikerült közelebb férkőzni, sőt a házigazdák tovább növelték előnyüket, olyannyira, hogy az utolsó negyed elején tizenhat ponttal vezettek. A vendégek hamar a felére csökkentették a különbséget, de a Știința ismét elhúzott, így a végéig csak felzárkózni tudtak.
A vásárhelyieknél a csapatkapitány Sánta Szabolcs 18 ponttal és 12 lepattanóval hozta a tőle elvárt teljesítményt, de érezhető volt Goran Martinic hiánya, aki játszott ugyan kilenc percet, de pontot nem szerzett. Érdekesség, hogy a VSK játékosainak valamivel jobb volt a dobószázaléka, ellenben több egyéni hibájuk volt, amikből az ellenfél pontokat szerzett.
Kilenc győzelem után a Marosvásárhelyi VSK elszenvedte az első vereségét a feljutásért zajló küzdelemben első számú rivális ellen.
George Trif vezetőedző csapata számára két hazai találkozó következik újabb bukaresti ellenfelekkel, előbb február 13-án a Bukaresti Agronomiát, majd 20-án a Bukaresti Ulissét fogadják.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!