Hirdetés

Elverték a vásárhelyi kosarasokat Nagyváradon

Csak felzárkózni tudott a marosvásárhelyi csapat, de a nagyarányú vereséget így sem kerülhette el. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

Sokba került a gyenge meccskezdet a Marosvásárhelyi VSK-nak, végig nagy hátrányban játszva egyértelmű vereséget szenvedett Nagyváradon az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság B konferenciájának 6. fordulójában.

2023. október 28., 21:08

A marosvásárhelyi csapat az előző játéknapon hazai pályán meglepetésre alulmaradt az újonc CS Vâlceával szemben, szombaton este pedig a csoport legerősebb gárdájával, a Nagyváradi VSK-val találkozott.

Hirdetés

Nagyon rosszul alakult a mérkőzés első negyede a vendégek számára, akik nem tudtak mit kezdeni a hazaiak lehengerlő támadójátékával.

A nagyváradi gárda ekkor 32 pontot szórt, és továbbra is eredményesen játszott,

de a második játékrészben a vásárhelyiek teljesítménye is feljavult, a sikeres hárompontos dobásoknak köszönhetően nem kerültek még nagyobb hátrányba.

A szünet után viszont 28 ponttal is elhúzott a házigazda, azonban a harmadik negyed végén George Trif vezetőedző legénysége

sorozatban 16 kosarat hozott össze, ezzel kissé felzárkózott.

Az utolsó játékrészben viszont nem volt esélye szorosabbá tenni a küzdelmet, Nagyvárad újra megrázta magát, és végül fölényesen, 21 pontos különbséggel győzött.

A Marosvásárhelyi VSK mérlege öt mérkőzés után (az egyik fordulóban szabadnapos volt) két győzelem és három vereség, ezzel az ötödik, azaz felsőházat jelentő helyen állnak a B konferenciában. Legközelebb a következő hétvégén otthon játszanak a vásárhelyiek, a Nagyszebeni CSU-t fogadják.

Férfi kosárlabda, élvonalbeli-bajnokság, B konferencia, 6. forduló:
Nagyváradi VSK–Marosvásárhelyi VSK 96–75 (32–13, 24–24, 17–24, 23–14).
A vásárhelyiek pontszerzői: Jeremic 21, Gajovic 14, Lowrance 9, Person 9, Martinic 6, Paliciuc 6, Mureșan 5, Bölöni 3, Sánta 2. Játszott még: Sólyom.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!