Az 1981-ben gyergyószentmiklósi kezdeményezésre elindult Barátság Kupán idén is hat város (Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Szászrégen, Szováta, Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda) csapatai mérkőztek meg egymással a szokásos baráti hangulatban.
Az elődöntőkbe ezúttal Szászrégen és Székelyudvarhely jutott, ahol 76-45-re győztek az udvarhelyiek.
Amint Szakács Levente „Hosszú” a Székely Sportnak elmondta, lényeges újdonság volt az, hogy
most először nem csak a lelátóról követték az eseményeket a játékosok feleségei, barátnői, hanem ők is mérkőzést játszottak.
Őket a lakhelyük alapján Kelet-Nyugat elosztásban két csapatba szervezték és így mérték össze a tudásukat, a végeredmény 32-32 lett.
Szakács még hozzátette, hogy a helyszínválasztás, a torna Gyergyóalfaluban való megrendezése nem csak annak köszönhető, hogy idén készült el a község új sportcsarnoka, de
ezzel népszerűsíteni is kívánták a sportágat, hiszen ősztől elindítják a gyerekek toborzását és kosárlabda edzéseket tartanak a gyergyói falvakban.
A szervezők köszönetet mondanak a támogatóknak, amik a torna létrejöttéhez hozzájárultak.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!