A szombat délutáni első elődöntőben a Szatmárnémeti VSK és a Konstancai Phoenix találkoztak a Sepsi Arénában. Az esélyesebb szatmáriak végig uralták a mérkőzést,
és nem volt kérdéses az egyértelmű győzelmük.
A tengerparti csapat az elejétől az eredmény után futott, és bár többször felzárkózott, nem tudott komoly gondot okozni.
A Szatmárnémeti VSK jutott be tehát elsőként a Román Kupa döntőjébe, és ellenfélre vár.
A második elődöntő 19 órától kezdődik, amikor
a házigazda Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Brassói Olimpiával játszik a második döntős helyért.
Női kosárlabda, Román Kupa, Final Four, elődöntő, Sepsiszentgyörgy:
Szatmárnémeti VSK–Konstancai Phoenix 68–51 (18–14, 19–14, 16–16, 15–7)
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Brassói Olimpia – szombat 19.00
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!