A mérkőzést a hazaiak indították jobban, de ez csak rövid ideig tartott, Magusar és Csillag dobásaival 6–7-nél átvették a vezetést a gyergyóiak és ezt már ki sem engedték a kezükből a meccs hátralevő részében.
A Cuza Pirates 12–12-nél még egyszer utolérte az ISK-VSK Antarest, de innen már csak a Kercsó Zoltán által irányított csapat volt előnyben. Az első negyed végén 13–18 volt az állás.
A különbség pedig nőtt, egy adott pillanatban 16–33-as részeredmény szerepelt a jegyzőkönyvben. A szüneben pedig 13 pontos előnyben voltak a gyergyószentmiklósiak.
A harmadik negyed szorosabb volt, 17–17 pontot értek el ebben a periódusban a felek, az utolsó játékrészt pedig „átengedték” a Brăilának, de a mérkőzést így is kényelmes előnnyel nyerték Lokodiék.
„Egy végletekig küzdő ellenféllel játszottunk. Körülbelül a második percben vettük át a vezetést és nem adtuk ki a kezünkből. Volt egy pár hullámvölgy a játékunkban és ez amit bánok, mert több lehetőséget kaphattak volna akkor a fiatalok. De aki pályán volt jól teljesített. Gratulálok a fiúknak!” – értékelt Kercsó Zoltán a gyergyóiak edzője.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!