A szervező Nagy Rezső Sportegyesület közleménye szerint Székelyföld egyik legnépszerűbb 3x3-as kosárlabdás eseményére, az idei Csík-Ballra 18 csapat jelentkezett, ami több mint 70 résztvevőt jelent. Ebből három lány-, hat 18 év aluli, kilenc pedig 18 éven felüli férfi együttes.
A torna hétvégén a Márton Áron- és a Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épület mögötti sportpályán zajlott.
A mérkőzések alakulását és azok eredményeit bevezették a a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) honlapjára is.
A statisztikák ezen az oldalon érhetők el.
A lányoknál egy-, az U18-as fiúknál kettő-, a felnőtt kategóriában pedig három csoportot alakítottak ki.
Az U18 korosztályban az első két helyezett játszott elődöntőt, majd következett a döntő. A felnőtt kategóriában a csoportelsők, illetve a két legjobb 2. helyezett jutott be az elődöntőbe, onnan a nyertesek döntőt játszottak, a vesztesek pedig a 3. helyért léptek pályára.
A lányoknál a harmadik helyen a Repülő Mókusok csapata végzett. Második a Trió lett, míg a dobogó felső fokára a Pindúrpandurok állhattak fel.
Az U18-as kategóriában a 3. helyen a Góliát fiai végeztek, második helyezett a Pitești-ről érkező CS Amicii csapata lett, amely egyetlen ponttal maradt le a döntőben, első helyen pedig az Udvarhelyi (S)örök csapata zárt.
A felnőtt kategóriában a 3. helyen a Székelyudvarhelyi Villati végzett, második a Golden Generation+1 lett, a dobogó legfelső fokát az ActuallyJa foglalta el.
A hármasdobó verseny győztese Jakab Dávid volt, a Two-Ball ügyességi vetélkedőt pedig Béres Szilárd és Péter Balázs duettje nyerte.
Az idei Csík-Ballra csapatok érkeztek Szovátáról, Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról és Kézdivásárhelyről, illetve Pitești-ről.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!