A zöld-fehérek már legelső támadásukból megszerezték a vezető találatukat, ekkor Fraser kezdte el a pontgyártást, majd Jones és Podar süllyesztett el néhány triplát a vendégek kosarába, de Wallace sem akart lemaradni tőlük, így tíz perc után a háromszékiek már harminc pontnál jártak (30–11).
A folytatásban viszont már több hiba is becsúszott a címvédő támadójátékába, de a túloldalon a Teleorman megyeiek sem remekeltek, többnyire csak büntetőből sikerült pontozniuk, míg aztán a szentgyörgyi lányok ismét magukra találtak, Fraser, Podar, Jones és Pasic rendre pontosan céloztak, amivel a második negyed végére már harminc egységnyi volt az előnyük (52–22).
Szünet után Zoran Mikes már azt is megtehette, hogy pihentesse a nagyágyúkat.
Helyettük viszont jól szállt be a meccsbe Pop, Raber és Cătinean, akik szintén feliratkoztak a pontszerzők listájára, Podar pedig remek napot fogott ki, aminek köszönhetően tovább duzzadt a különbség (78–33).
Bár a mérkőzés már rég eldőlt, az utolsó tíz percet is le kellett játszani, amelynek ideje alatt még több lehetőséget kaptak a Sepsi-SIC fiataljai, akik eleget is tettek a kapott feladatnak, és végül ugyan nem sikerült elérni a bűvös százpontos határt, de a székelyföldi együttes így is nagy fölénnyel nyerte a találkozót.
A zöld-fehéreknek sok idejük a pihenésre nem jut, szombaton már a Kolozsvári U vendégeiként kell pályára lépniük, két nappal később pedig a Bukaresti Agronomiát fogadják hazai környezetben, majd a bajnoki meccseket követően a Román Kupa négyes döntője következik, amelyet jövő hétvégén rendeznek a Sepsi Arénában.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 18. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–CSM Alexandria 95–46 (30–11, 22–11, 26–11, 17–13).
Sepsi-SIC: Podar 17 (2x3), Jones 14 (3x3), Fraser 13, Orbán 8, Pasic 6. Cserék: Wallace 9 (1x3), Pop 8 (1x3), Raber 8, Cătinean 6, Croitoru5, Botos 1. Edző: Zoran Mikes.
Alexandria: Burcică 11 (3x3), Ackerman 10, Bota 6, Benally 4, Pană 2. Cserék: Crăciunescu 5, Mazilu 4, Petrova 2, Horlea 2, Voicu, Lungu. Edző: Mădălin Piperea.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!