Közel telt ház, nagyjából 1700 néző előtt lépett pályára pénteken este a marosvásárhelyi csapat az immár Simon László nevét viselő Sportcsarnokban és ezúttal is kiszolgálta a kosárlabdaszeretőket.
Az összecsapás elején ugyan még a fővárosiak voltak kisebb lépéselőnyben, de aztán a második negyedben a házigazda átvette az irányítást és egyre nagyobb előnyt dolgozott ki. A VSK 15 ponttal is meglépett, ebből azonban csak nyolc maradt a szünetig.
A folytatásban tovább zárkózott a Steaua, a vásárhelyiek azonban megőrizték a vezetést, sőt a harmadik játékrész végére újra elhúztak. A végéhez közeledve már 27 pont volt a különbség a két csapat között, így a hazaiak kiengedhettek, és magabiztos győzelmet ünnepeltek.
A marosvásárhelyi csapat ezzel az újabb sikerrel feljött a második helyre a bajnokság második értékcsoportjában. A VSK-ra újabb két hazai találkozó vár, a következő hétvégén a CSM Focșani-t, majd a hónap végén a Bukaresti Lagunát fogadja.
A VSK Csíkszereda ellenben újra kikapott, a CSM Focșani vendégeként remek játékkal hiába nyerte meg fölényesen az első játékrészt, a folytatásban rendkívül kiélezett volt a mérkőzés, amelynek következő három negyedében mind a házigazdák bizonyultak jobbnak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!