Hirdetés

Egy győzelemre a döntőtől a Sepsi SIC

Fotó: Sánta Imre

2018. április 08., 02:21

Fontos lépést tett a fináléba kerülésért a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC, amely a női kosárlabda-bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén, hazai pályán aratott magabiztos sikert a Kolozsvári U ellen. Az egyik fél két győzelméig tartó párharc visszavágóját április 12-én rendezik a kincses városban.

2018. április 08., 02:21

Nagy lendülettel kezdték el az összecsapást a zöld-fehérek, hamar hétpontos előnyre tettek szert (7–0), de a vendégek sem késlekedtek a válasszal, és néhány perc elteltével sikerült egyenlíteniük (11–11).

Ekkor viszont ismét rákapcsoltak Zoran Mikes tanítványai, és az első negyed végére már tízpontos különbséggel vezettek (23–13).

Hirdetés

A folytatásban sem lazított a címvédő, Hamilton-Carter, Stoenescu és Džankić kosaraival fokozatosan növelte előnyét, míg a kolozsvári csapat játékosai csak elvétve találtak a gyűrűbe (34–18).

Ekkor ráadásul Fontaine lendült játékba, egymaga szerzett tíz pontot, amihez Marshall és Huțanu is hozzátette a magáét, így az első húsz perc végén már nem volt kérdéses a győztes kiléte (49–25).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Szünet után a címvédő háromszékiek ott folytatták, ahol abbahagyták, és nemsokára már harmincpontos különbséget mutatott az eredményjelző tábla (57–27).

A biztos vezetés tudatában visszavettek a ritmusból a zöld-fehérek, amit ki is használt a vendégcsapat, és az eredményesen játszó Ghizilă vezetésével sikerült faragniuk hátrányukból (68–53).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Az utolsó tíz perc viszont ismét a zöld-fehéreké volt. A találkozó záró negyedében elsősorban Marshall villogott, de Mijovic, Webb és Fontaine is rendre betaláltak a gyűrűbe, amire ritkán érkezett válasz a kolozsváriak részéről, akikben csak Taylor és Samburska tartotta valamelyest még a lelket.

A címvédő Sepsi SIC így végül huszonnyolc pontos különbségű győzelmet aratott nagy riválisa ellen. A végeredmény: 97–69.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A találkozó legjobbjának Nathalie Fontaine bizonyult 19 ponttal és 9 lepattanóval, de megemlítendő Carley Mijovic teljesítménye is, aki 14 pontja mellett 10 lepattanót is begyűjtött. A vendégek legeredményesebb játékosai Olena Samburska és Irina Ghizilă voltak, akik 16–16 pontot szereztek.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Az elődöntő második mérkőzését április 12-én játsszák le a kolozsvári Horia Demian Sportcsarnokban. Az egyetemi csapat győzelme esetén a Sepsi SIC április 15-én a Sepsi Arénában, saját közönsége előtt vívhatja ki a továbbjutást a mindent eldöntő összecsapáson.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, elődöntő, 1. mérkőzés, Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna, 1200 néző:
Sepsi SIC–Kolozsvári U 97–69 (23–13, 26–12, 19–28, 29–16).
Sepsi SIC: Webb 9 (1x3), Mijovic 14, Marshall 12, Gödri-Părău 7, Neagu 8 (2x3). Cserék: Fontaine 19 (1x3), Kilin 2, Hamilton-Carter 4, Džankić 10, Kovács, Stoenescu 10 (2x3), Huţanu 2. Edző: Zoran Mikes.
Kolozsvári U: Taylor 15 (1x3), Samburska 16 (2x3), Voica, Thompson 8, Părău 3. Cserék: Lovász, Pătruț, Ghizilă 16 (3x3), Maxim, Kalusic 11. Edző: Dragan Petričević.
Játékvezetők: Alexandra Stan, Costin Bogdănescu, Alexandru Sandu.

A másik elődöntő első mérkőzésének eredménye:
Szatmárnémeti VSK–Brassói Olimpia 101–60 (23–13, 29–16, 24–19, 25–12).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!