A szombati első mérkőzésen Domokos és Simpson kosaraival az első perc végén 4–0 volt az állás a házigazda alakulat javára, és, bár előbb egyenlítettek (8–8), majd a vezetést is átvették (8–10) a prahovaiak, a meccs legjobbjának választott Simpson (10–10) és Todor (12–10) kosaraival egyenlített, majd ismét átvettea vezetést a KSE, amit aztán meg is tartott a negyed végéig.
A második játékrész elején a vendégek két pontra közelítették meg a KSE-t, ám a folytatásban a házigazdák lassan, de biztosan növelték előnyüket, így tízpontos KSE-vezetésnél (35–25) vonultak pihenni a felek.
A harmadik felvonásban a KSE előnye tovább nőtt, az utolsó tíz percnek 19 pontos vezetéssel vágtak neki a kék-fehérek. Ekkor picit visszavettek a tempóból, lehetőséget adva a vendégeknek a szépítésre.
A vasárnapi találkozón teljesen más játékot láthattak a nézők. Ezúttal a KSE rohant az eredmény után 40 percen át. Iordachescu kosarára (0–2) Lénárt hármassal (3–2) válaszolt, majd Bade pontjaival még egyszer (5–4) sikerült a kék-fehéreknek átvenni a vezetést, a negyed hárompontos prahovai előnnyel ért véget.
A második tíz perc borzalmasan indult a KSE számára. Garcia edző 9–20-as állásnál időt kért, és 17–20-ra sikerült csökkenteni a hátrányt, ám ennél többre nem futotta, a csapatok ötpontos vendégelőnynél vonultak pihenni.
A harmadik negyed első öt percénél tizenhárom ponttal vezettek a prahovaiak (31–44), ebből a játékrész végéig sikerült hetet lefaragni, így az utolsó játékrész 48–54-es állásnál kezdődött.
A KSE határozottan kezdte az utolsó felvonást és 80 másodperc alatt egyetlen pontra került ellenfelétől (53–54), ám a prahovai lányok nem engedték ennél közelebb őket, sőt a végéig ötpontosra növelték előnyüket.
Női kosárlabda 1. Liga, alapszakasz:
Kézdivásárhelyi SE–Prahova Ploiești 64–50 (17–12, 18–13, 16–7, 13–18).
KSE: Simpson 27 pont, Domokos 8, Benedic 4, Lénárt 3 (1 hárompontos), Bade 3, Zoller 10, Bartok 4, Todor 2, Barta 2, Páll 1, Tiboldi. Edző: Claudio Garcia Morales.
Prahova: Savu Istratescu 20 (1 hárompontos), Zane 13, Pirvan 8 (1), Puscasu 7, Iordachescu 2, Dumitru, Dulhaz, Belhamra, Cotovanu, Grigore, Tanase. Edző: L. Ion.
Kézdivásárhelyi SE–Prahova Ploiești 63–68 (9–12, 16–18, 23–24, 15–14).
KSE: Simpson 23 pont, Bade 20 (1 hárompontos), Domokos 7 (1), Lénárt 5 (1), Benedic 4, Zoller 2, Todor 2, Bartok.
Prahova: Savu Istratescu 27 (1), Zane 24, Iordachescu 7, Puscasu 3, Dulhaz 2, Dumitru, Danila, Pirvan, Belhamra, Grigore.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!