A két székelyföldi alakulat lényegében továbbra is a harmadik értékcsoportban, a 12–18. helyezettek között folytatja a bajnoki szezont. A csapatok magukkal viszik az alapszakaszban elért eredményeiket, így a vásárhelyiek az első, míg a csíkiak a hatodik, utolsó helyről kezdenek.
Megjegyzendő, hogy a VSK Csíkszereda annak köszönheti részvételét a Kék csoportban, hogy a Cuza Sport Brăila anyagi gondok miatt visszavonult a bajnokságtól, így a szövetség döntése szerint átvehette helyét.
A mezőnynek még tagja a Máramarosszigeti VSK, a CSM Focșani, a Zsilvásárhelyi ACS és a Bukaresti Rapid.
A középszakaszban ismét oda-visszavágós rendszerben zajlanak a küzdelmek, így összesen tíz fordulót rendeznek. A hétvégi első forduló szombati játéknapján 17 órától a VSK Csíkszereda a Marosvásárhelyi VSK-t fogadja az Erőss Zsolt Arénában.
A két csapat az alapszakasz végén kevesebb mint három héttel ezelőtt találkozott egymással, akkor is Csíkszeredában, ahol a marosvásárhelyiek fölényesen, 105–76 arányban nyertek. Az első fordulóban még CSM Focșani–Zsilvásárhelyi ACS és Bukaresti Rapid–Máramarosszigeti VSK mérkőzéseket bonyolítanak le.
Ami a többi csoport összetételét illeti, a legerősebbnek számító Piros csoportban a Kolozsvári U-BT, a Nagyszebeni CSU, a Nagyváradi VSK, a SCMU Craiova, a BCMU Pitești és a Temesvári SCM játszanak.
A második értékcsoportot jelentő Sárga csoportban a Bukaresti Steaua, a Bukaresti Dinamo, a Medgyesi VSK, a CSO Voluntari, a Konstancai Athletic és a Galaci Phoenix lesznek érdekeltek, míg a leggyengébb Zöld csoportban a Bukaresti Agronomia, a Kolozsvári Universitatea és a Bukaresti Aurel Vlaicu található.
A Kék csoport állása:
1. Marosvásárhelyi VSK 35 pont (17 győzelem/1 vereség)
2. Máramarosszigeti VSK 31 (13/5)
3. CSM Focșani 29 (11/7)
4. Zsilvásárhelyi ACS 29 (11/7)
5. Bukaresti Rapid 26 (8/10)
6. VSK Csíkszereda 25 (7/11).
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!