A háromszéki gárda kiválóan menetelt az egész idényben, a fináléba jutásért a Bukaresti Dan Dacian ellen lépett pályára, viszont a fővárosiak 74–57-re győzni tudtak, így a zöld-fehérek már csak a bronzért maradtak harcban.
A Dragoslava Mikes által irányított együttes a Bukaresti Olimpia ellen zárta a szezont, az éremért folytatott csatában pedig nagyon jól játszott. Sokáig volt szoros az állás, azonban az utolsó negyedben jobban hajrázott a háromszéki klub és 76–56-ra megnyerte az összecsapást.
Egyéni díjban részesült György Boglárka, aki kiválóan szerepelt az egész döntő tornán, ő lett az esemény legjobb leppattanózója (44-ig jutott három mérkőzésen), emellett őt választották a legígéretesebb sportolónak is. Szenzációsan játszott Ilinca Belegante is, akit beválasztottak a torna öt legjobbja közé, a zöld-fehérek fiatal tehetsége szerezte a sepsiszentgyörgyiek legtöbb pontját (72).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!