A marosvásárhelyiek bizakodva várhatták a MozzartBet Liga A jelű konferenciájának 13. fordulójában lejátszott találkozót, miután az előző két hazai meccsükön sikerült legyőzniük a Nagyszebeni CSU-t és csak a végjátékban veszítettek a címvédő Kolozsvári U-BT ellen.
Kiválóan indította a mérkőzést a vásárhelyi csapat, az első negyed közepére Martinic triplájával 11 pontos előnyt (2–13) alakított ki. Az időkérés azonban jót tett a hazaiaknak, akik hamar felzárkóztak és sikerült kiegyenlíteniük.
A vásárhelyiek teljesítménye váratlanul visszaesett, és a második játékrész elején a házigazda hárompontosainak köszönhetően kilenc ponttal (28–19) elhúzott.
A szünet előtt magára talált a VSK és szorossá tette a játékot, de a Petrolul tartotta az előnyét, és a szünetben három ponttal (39–36) vezetett.
Kiegyensúlyozott maradt a párharc a folytatásban is, a VSK Sánta és Martinic kosaraival átvette a vezetést, Person triplájával pedig öt ponttal (51–56) meglépett. Ezt viszont nem tudták megőrizni, a harmadik negyed végén ugyanis a Petrolul fordított (57–56). Ezután felváltva vezettek a csapatok,
a győztes kiléte az utolsó három percben dőlt el, amikor George Trif vezetőedző csapata sorozatban hét pontot dobott, és az előnyét már nem adta ki a kezéből.
A VSK ezzel a sikerrel visszavágott ellenfelének a hazai pályán elszenvedett egy pontos vereségért. A vásárhelyiek a hétvégi fordulóban vasárnap 17 órától a sereghajtó CSM Târgu Jiut fogadják.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!