A sajtótájékoztatón részt vett a kedden kinevezett új elnök, Béres Lóránt, Cornel Lungu alelnök, illetve Lázár László, a Maros KK csapatkapitánya.
A klubot több mint négy évig irányító Cornel Lungu beszédében az utóbbi évek sikereit méltatta, elmondása szerint ebben az időszakban, beleértve ezt a szezont is, ő személyesen mindent elkövetett, hogy jó szinten tartsa a klubot. Továbbra is bízik benne, hogy megoldódik a klub anyagi helyzete, illetve eredményesek lesznek.
A csapatkapitány, Lázár László elárulta, ebben az évben januárra és februárra még nem kaptak fizetést. Szerinte nehéz heteken vannak túl, és a vezetőséggel sem tudtak igazán kommunikálni,
de végül sikerült megállapodniuk, hogy befejezik a bajnokságot,
így egyelőre úgy néz ki, elutaznak és vállalják a játékot hétfőn Craiován. Lázár hangoztatta, a mellettük álló szurkolóknak meg kell érteniük, hogy nehéz ebben a bizonytalanságban koncentrálniuk, hiszen nincs más jövedelmük, a klubtól kapott fizetésből kell fenntartaniuk magukat.
Úgy gondolja, senki sem vádolhatja őket a múlt hét végi, Dinamo ellen elveszített meccs és főleg a hozzáállásuk miatt, mert rossz napjuk volt, és ők sem robotok, hogy folyamatosan jól játszanak.
Az új elnök, Béres Lóránt közölte, tisztában van azzal, hogy nehéz feladatra vállalkozott, azonban bizakodó,
ugyanis az önkormányzati képviselőkkel és a szponzorokkal folytatott tárgyalásokon biztosították afelől, hogy megkapják a várt támogatást.
Elmondta, megérti azt, hogy a játékosok elveszítették a klubba vetett bizalmukat, azonban a velük folytatott beszélgetések előrevezettek, így közel állnak megegyezni velük, hogy a hónap végéig kapnak egy havi fizetést, így teljes erőbedobással játszanak. Béres bízik benne, hogy lépésről lépésre valamelyest javul a klub pénzügyi helyzete, és a bajnokság középszakaszában hátramaradt mérkőzéseken jól teljesítenek, s megújult erővel vághatnak neki a rájátszásnak.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!