A marosvásárhelyi férfi kosárlabdázás tavaly nyáron új útjára indult, miután a súlyos anyagi gondokkal küzdött Városi Sportklub keretében a csapat ellehetetlenült helyzetbe került. A helyi játékosok azonban nem széledtek szét, az együttest lényegében átmentették, az új klub a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem keretében működik, amely stabil alapot biztosít. A vásárhelyi kosárlabdáért évek óta küzdő Szászgáspár Barnabás és George Trif edzők játékosai kiváló körülmények között készülhetnek, multifunkcionális edzőbázis áll rendelkezésünkre.
A csapat keretét az egykori Maros KK, majd a VSK élvonalbeli tapasztalattal rendelkező kosárlabdázói alkotják,
mint Steff Norbert, Engi Rosenfeld Dávid, Bölöni Tamás és Kilyén Örs, továbbá a montenegrói, de román állampolgársággal rendelkező Goran Martinic (aki letelepedett Marosvásárhelyen), illetve a moldáv-román kettős állampolgár Vladislav Solopa. Mivel együttműködési megállapodásuk van több helyi sportklubbal, mellettük összegyűjtötték a legjobb fiatal, tehetséges játékosokat a városban, így versenyképes együttest alakítottak ki.
A sportági szövetség hosszú huzavona után december elején indította útjára a tizenegy klubot felvonultató másodosztályú bajnokságot, a marosvásárhelyi csapat azonban nem mutatkozhatott be az új idényben, a keretben ugyanis több koronavírusos esetet regisztráltak. A CSU Medicina így ezen a hétvégén játssza le első mérkőzéseit az új idényben, mégpedig hazai pályán,
a ligeti Sportcsarnokban zajló buboréktornán előbb szombaton 19 órától a Bukaresti Lumina Wolves, majd vasárnap 18 órától a Bukaresti Știința csapataival találkozik, a meccseket élőben lehet követni a marosvásárhelyi klub Facebook-oldalán.
A bajnoki lebonyolítás szerint az alapszakaszban oda-visszavágó rendszerben zárt tornákon játszanak egymással a csapatok, majd a legjobb hat döntő tornán vesz részt, ahonnan az első és a második helyezett osztályozót játszik a Nemzeti Liga utolsó két helyén végzett csapattal az élvonalba jutásért. Mivel a CSU Medicina kosárlabda szakosztálya tavaly nyáron jött létre és egyelőre csak ideiglenesen tagja a szövetségnek,
az első szezonban nem lenne feljutási joga, de figyelembe véve, hogy a Nemzeti Ligából tavaly két csapat is visszalépett, van esély arra, hogy ha feltöltik a mezőnyt, idén ősszel mégis az élvonalban induljon.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!