Idén szeptemberben a zöld-fehérek már egyszer találkoztak a Jenyiszej csapatával, akkor a Szekszárdon megrendezett Sió Kupa bronzmérkőzésén Kristina Higgins utolsó másodpercben szerzett találatával 85–83 arányban nyertek az orosz együttes ellen.
A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Zoran Mikes, a Sepsi SIC vezetőedzője a szentgyörgyi közönség szerepét emelte ki,
amely már többször is bebizonyította, hogy képes győzelembe hajszolni kedvenceit.
A bosnyák szakember szerint fontos a csapat és a szurkolók közötti kapcsolat, ezért bízik abban, hogy ismét megtelnek a Sepsi Aréna lelátói.
A mérkőzésről szólva Mikes kiemelte, hogy az ellenfélről mindent elmond az a tény, hogy egy nagyon színvonalas bajnokság negyedik helyén végzett, hiszen az orosz pontvadászat első három helyezettje az Euroliga küzdelmeiben vesz részt. Csapatát viszont minden szempontból felkészültnek látja arra,
hogy sikerrel felvegye a harcot ellenfeleivel egy igencsak erős csoportban, ahol még két török együttessel (Mersin BCB, Orman Genҫlik) kell szembenéznie.
„Elkezdjük idei nemzetközi szereplésünket, és megragadom az alkalmat, hogy meghívjam a szentgyörgyi és környékbeli szurkolókat az első megmérettetésünkre. Fontos, hogy minél nagyobb számban legyenek jelen, hiszen emlékszünk a tavalyi meccsekre, amikor tele volt a csarnok. Nagyszerű tapasztalat volt ez, és bízom abban, hogy hasonló érdeklődés mellett idén is egy jó kezdéssel indíthatunk az Európa Kupában.
Mi augusztus óta együtt edzünk, és amit egy szinte teljesen új csapattal meg lehetett tenni, azt megtettük. Úgy tűnik tehát, hogy fel vagyunk készülve, de nyilván ez a pályán fog meglátszani. A felkészülési időszakban már találkoztunk a Jenyiszejjel, egy szoros mérkőzésen mi győztünk akkor, és most is mindent bele fogunk adni a siker érdekében” – nyilatkozta Zoran Mikes, a Sepsi SIC vezetőedzője.
A sajtótájékoztatón jelen levő Rusz István, a háromszékiek menedzsere is abban bízik, hogy a hazai közönség nyomást fog tudni gyakorolni az ellenfélre, és ahogyan tavaly is sikerült nagynevű csapatokat legyőzni, úgy most is minden lehetséges. Ugyanakkor a szurkolókat arra kérte, hogy igyekezzenek időben megérkezni a Sepsi Arénához, hogy ezáltal elkerüljék a torlódást, és a beléptetés zökkenőmentesen történjen.
A csütörtök esti mérkőzés alkalmával a Sepsi SIC adományokat gyűjt egy három éves kislány, Adela számára, akit agyi bénulással diagnosztizáltak. Betegsége befolyásolja mozgásközpontját és beszédkészségét, ezért sebészeti beavatkozásra szorul, amelynek költsége 50 ezer euró. Az adományokat a Sepsi Aréna bejáratánál felállított urnákban lehet majd elhelyezni. „A műtét decemberben lesz Amerikában, St. Louis városában. Adela most is mindennap orvosi segítségre és kezelésekre szorul. A mi segítségünkkel ő is képes lesz egyedül járni!” – olvasható a klub felhívásában.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!