Szombattól szerdáig Nagyváradon zajlik a kupasorozat nyolcas döntő tornája. Az első negyeddöntőben szombaton késő délután a Marosvásárhelyi VSK a SCMU Craiova ellen küzdött a továbbjutásért.
Az összecsapás első negyede fordulatos küzdelmet hozott, amelynek végén viszont a Craiova meglépett és hat pontos előnyre tett szert (24–18). A folytatásban is az ellenlábas akarata érvényesült, folyamatosan vezetett, a vásárhelyiek azonban tartották a lépést, és a szünetre sikerült kiegyenlíteniük (43–43).
Fordulás után ismét a Craiova került előnybe, ám a VSK ezúttal is szorosan tapadt tá, majd
a harmadik játékrész ritmust váltott és ennek köszönhetően 10 ponttal elhúzott (72–62).
Ez egyértelműen fordulópontot jelentett, ezután ugyanis Faragó Péter gárdája kézben tartotta a mérkőzést, végül pedig 96–86-ra győzött.
A Marosvásárhelyi VSK ezzel a sikerrel bejutott a Román Kupa hétfői elődöntőjébe, ahol a Nagyváradi VSK–CSO Voluntari párharc győztesével találkozik, ez a mérkőzés szombaton 19.45-kor kezdődik.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!