A kupasorozat első körének két héttel ezelőtti hazai első mérkőzésén a háromszéki együttes kiütéssel, ötven pontos különbséggel győzte le a fővárosiakat, így immár borítékolható volt a továbbjutása.
A szombat esti bukaresti találkozó elején szorosan alakult az eredmény, majd a szünet előtt a Sepsi-SIC ritmust váltott, és tíz ponttal elhúzott. A folytatásban tovább növelték előnyüket a vendégek, akik végül magabiztosan, tizenhat ponttal győztek.
A Román Kupa nyolcas döntőjét február elején rendezik, ahová a Sepsi-SIC mellett a Konstancai CSM, a Kolozsvári U, a CSM Târgoviște, a Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti Agronomia, a CSM Alexandria és a Bukaresti Sportul Studențesc jutott be.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!