Kiegyensúlyozott mérkőzésen aratott győzelmet szombaton este a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a női kosárlabda bajnokság 2. fordulójában az Aradi ICIM vendégeként. A mérkőzés egyértelmű esélyeseként léptek pályára a zöld-fehérek, és miután az első percben Higgins kétszer is eredményes volt, könnyűnek ígérkező meccsre számított mindenki.
A házigazdák azonban másképpen gondolták, bátran felvették a harcot a címvédővel, és a 6. percben három ponttal már ők vezettek (14–11). Hamar jött a válasz a túloldalon is, Ghizilă egyenlített, majd Higgins és Whitted találataival fordítottak Zoran Mikes tanítványai (14–19). A Maros-partiak azonban tartották magukat, és az első tíz perc kétpontos vendégelőnnyel zárult (21–23).
A folytatásban egy nagy adok-kapok alakult ki, a két csapat felváltva szerezte pontjait, de a zöld-fehérek egy ideig még tartották előnyüket.
A második negyed derekán Ciotir találatával egyenlítettek a hazaiak (27–27), amire Kovács Renáta gyorsan válaszolt egy hárompontossal (27–30), azonban a következő perceket az aradiak kapták el jobban, Hadzović és Mercea révén pedig kétpontos előnyre tettek szert (35–33).
Szünet után egy határozottabb bajnokcsapat tért vissza a pályára, Whitted kétszer is betalált a gyűrűbe, majd Gödri-Părău folytatta a pontgyártást, és ezzel ismét a zöld-fehéreknél volt az előny (35–39). Mi több, hamarosan egy 11–0-s sorozatot is összehoztak Zoran Mikes tanítványai, amivel lassan eldőlni látszott a mérkőzés sorsa (38–50). A házigazdák viszont még ekkor sem adták fel a küzdelmet, Dzombeta és Hadzović hárompontosainak köszönhetően sikerült felzárkózniuk három pontra (48–51).
Az utolsó tíz percben azonban a címvédő akarata érvényesült a pályán,
és Slamova eredményes játékának köszönhetően nemsokára visszaállt a tizenkét pontos különbség (54–66). Hadzović és Ardelean még próbálták tartani a lelket az elfáradó társaikban, de ez túl kevésnek bizonyult, és végül a Sepsi SIC tízpontos sikerével zárult a találkozó.
A zöld-fehérek legközelebb egy hét múlva, október 20-án, szombaton lépnek ismét pályára, amikor a bajnokság 3. fordulójában a Brassói Olimpia együttesét fogadják a Sepsi Arénában.
Női kosárlabda nemzeti liga, A csoport, 2. forduló:
Aradi ICIM – Sepsi SIC 58–68 (21–23, 14–10, 13–18, 10–17).
Aradi ICIM: Hadzović 19 (2x3), Neagu 8 (2x3), Dzombeta 8 (2x3), Burdgess 6, Fodor 5. Cserék: Ardelean 7 (1x3), Mercea 3 (1x3), Ciotir 2, Glisici. Edző: Miljan Medvedj.
Sepsi SIC: Whitted 15 (1x3), Higgins 14, Gödri-Părău 9 (1x3), Pasić 6, Ghizilă 5 (1x3). Cserék: Solopova 8 (1x3), Slamova 6, Kovács 5 (1x3), Sipos. Edző: Zoran Mikes.
A női kosárlabda bajnokság B csoportjában érdekelt Kézdivásárhelyi SE hazai környezetben játszotta első mérkőzését, amelyen csak az első tíz percben tudta felvenni a versenyt a jobb játékerőt képviselő Konstancai Phoenix Știința csapatával.
A felső-háromszéki lányok egypontos hátrányban zárták az első negyedet (11–12), azonban a folytatásban ritmust váltottak a vendégek, és a találkozó felénél már jelentős különbséggel vezettek (20–34). Aztán hiába alakult szorosabban az eredmény, Ljubomir Kolarević tanítványainak erejéből csak annyira futotta, hogy sikerült kiegyensúlyozottabbá tenniük a küzdelmet.
Az utolsó tíz percben azonban ismét a vendégek játszottak eredményesebben, és megérdemelten arattak fölényes győzelmet.
Női kosárlabda nemzeti liga, B csoport, Kézdivásárhely:
Kézdivásárhelyi SE–Konstancai Phoenix Știința 42–69 (11–12, 9–22, 15–17, 7–18).
KSE: Mobley 13 (2x3), Csurulya 10 (1x3), Bölöni 8 (2x3), Dănălache 5 (1x3), Debreczi 4. Cserék: Czimbalmos 2, Kászoni. Edző: Ljubomir Kolarević.
Konstanca: Douglas 15 (1x3), Cutaș 13, E. Armanu 10 (1x3), Fota 8, Jovanović 3 (1x3). Cserék: Erak 12, T. Armanu 5, Beldian 3 (1x3), Fleșer, Duță. Edző: Predrag Stanojcić.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!