Hirdetés

Behódolt a törököknek a Sepsi SIC

Fotó: Sánta Imre

2017. október 19., 13:34

Lengyelországi kudarca után hazai környezetben is vereséget szenvedett a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a női kosárlabda FIBA Európa Kupa csoportküzdelmeinek második mérkőzésén. A háromszékiek szerdán este a török Hatay BB csapatával szemben maradtak alul a Sepsi Arénában lejátszott mérkőzésen.

2017. október 19., 13:34

Mindjárt a kezdést követően a vendégcsapat ragadta magához a kezdeményezést, és egy perc elteltével máris öt ponttal vezettek. A zöld-fehérek hamar magukhoz tértek, Kress és Fontaine pontjaival szépítettek (4–5), ám ekkor a törökök egy 8–0-s sorozattal jelentős előnyre tettek szert (4–13).

A háromszékiek továbbra sem találták az ellenszert a vendégek játékára, támadásban sokat hibáztak, amit az ellenfél könyörtelenül kihasznált, és így növelni tudták a különbséget (6–19). Stoenescu és Kilin még faragtak a hátrányból, de az első tíz perc végére így is kényelmes előnybe került a török csapat (13–21).

Hirdetés

A folytatásban sem változott a játék képe, a vendégek közelről és távolról is rendre eredményesek voltak, míg Zoran Mikes tanítványai csak elvétve találtak a gyűrűbe, így lassan már behozhatatlannak tűnő különbség alakult ki a két csapat között (17–32).

Ekkor kezdett játékba lendülni Marshall, aki fontos pontokat szerezve még játékban tartotta a háromszékieket, és ennek köszönhetően szünetig maradt a tizenöt pontos vendégvezetés (28–43).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Térfélcsere után a törökök Mitchell vezényletével tovább tudták növelni az előnyüket, és hamarosan már húsz ponttal vezettek (32–52), ám ekkor a zöld-fehérek agresszívebb védekezésre váltottak, Marshall pedig remekelt, minden pozícióból betalált, és ezzel sikerült is felzárkózni hét pontra (49–56).

Megjött a lelátó hangja is, azonban a vendégek sem késlekedtek a válasszal, Mitchell és Snytsina eredményes játéka hamar megtörte a Sepsi lendületét (52–64).

Hiába nyerték meg a harmadik negyedet, az utolsó tíz percre a sérülések miatt rövidebb kispaddal rendelkező háromszékiek már elfáradtak, nem tudták tartani a lépést a vendégekkel, akik láthatóan frissebbek maradtak, és tetemes előnyre tettek szert (59–80).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A végére ebből a hátrányból Marshall és Fontaine még faragni tudott, de ez már csak szépségtapasz volt. A végeredmény: 63–80.

A mezőnyből kiemelkedett Tyaunna Marshall, aki 27 ponttal a mérkőzés legeredményesebb játékosának bizonyult.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A következő játéknapon a Sepsi SIC a szlovákiai Pöstyénbe látogat, ahol október 25-én, szerdán 18 órakor a Pieštanské Cajky csapata ellen lép pályára. Amennyiben továbbjutási esélyeiket még életben akarják tartani, Zoran Mikes tanítványai számára kötelező a győzelem. Addig viszont a hazai bajnokságban a zöld-fehérek október 22-én, vasárnap a CSBT Alexandria együttesét fogadják a Sepsi Arénában. A találkozó 19 órakor kezdődik.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

„Mindenekelőtt gratulálok a vendégcsapatnak a győzelemért. A Hatay egy nagyon jó együttes, amely a végső győzelemre is esélyes az Európa Kupában, amihez sok sikert kívánok nekik.

Mi az első félidőben nem tudtunk jól válaszolni a játékukra, azonban a második játékrészben nagyobb szívvel küzdöttünk, megpróbáltuk a legjobbat adni magunkból, és úgy gondolom, hogy erre büszkék lehetünk.

Még az idény elején vagyunk, sok munka vár ránk, de ha a sérültjeink is felépülnek és a teljes csapat hadrendbe állítható, akkor biztos vagyok abban, hogy sokkal erősebbek leszünk.”

– nyilatkozta a mérkőzést követően Zoran Mikes, a Sepsi SIC edzője.

Női kosárlabda FIBA Európa Kupa, D csoport, 2. forduló, Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna, 2000 néző:
Sepsi SIC–Hatay BB 63–80 (13–21, 15–22, 26–21, 9–16)
Sepsi SIC: Fontaine 10, Kress 2, Wallace 4, Marshall 27 (4x3), Stoenescu 4, Kilin 8 (2x3), Hamilton-Carter 6, Huţanu 2. Edző: Zoran Mikes.
Hatay BB: Paris 14, Mitchell 19 (3x3), Oztunk 2, Ben Abdelkader 22 (4x3), Mircheva 4, Aydin, Tanacan, Coklar 2, Snytsina 17 (2x3), Yavas. Edző: Aikaterini Chatzidkai.
Játékvezetők: Dumitru Stasiec (moldáviai), Nemanja Ninkovic (szerb), Milen Tsvetkov (bolgár).

A csoport másik mérkőzésén:
Piestanske Cajky (szlovák)–Energa Torun 77–73 (15–17, 25–15, 12–16, 25–25)

A D csoport állása:
1. Hatay BB 4 pont
2. Energa Torun 3
3. Pieštanské Cajky 3
4. Sepsi SIC 2.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!