Egymás után a negyedik hazai mérkőzését játszotta ebben a hónapban a marosvásárhelyi csapat, amely vasárnap este a sereghajtót fogadta.
Jobban kezdett a fővárosi együttes, az első hazai kosár után egyre nagyobb előnyre tett szert, de a VSK az első negyed végére felzárkózott. A folytatásban a Laguna tartotta a vezetését, aztán a szünet előtt a vásárhelyiek Mathis pontjaival átvették a vezetést, a pihenő ideje alatt minimális volt a különbség a két csapat között.
A harmadik játékrész első hét pontját a vendégek szerezték, akik így ismét előnyben voltak, de ezt csak rövid ideig tudták megőrizni, és ezután felválta vezettek a felek. A negyed végére a VSK öt ponttal meglépett, majd az utolsó tíz perc kilenccel is vezetett. A Laguna azonban gyorsan reagált és a meccsben maradt, aztán a végén elszabadultak az indulatok.
Hat pontos hazai vezetésnél alig kilenc másodperccel a vége előtt a hazaiak csapatkapitánya, Sánta Szabolcs és a vendégektől az amerikai Raheem Johnson küzdött meg a labdáért.
A Laguna kosarasa túl erőszakos volt, majd a biztonságiak is a pályára kellett vonuljanak, hogy lecsillapítsák a vendégjátékosokat.
Ezután közel negyedórát állt a játék, a viedózás után a játékvezetők mindkét oldalon több játékost kizártak.
A Marosvásárhelyi VSK végül hét ponttal nyert és sorozatban az ötödik győzelmét szerezte meg. George Trif vezetőedző csapata a csoportban két legkeményebb ellenféllel zárja a középszakaszt, a következő hétvégén a Galaci CSM, majd a Bukaresti Steaua otthonában játszik.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!