Hirdetés

Az egyéni képességek fejlesztése a legfontosabb – vallja a Kézdivásárhelyi SE spanyol mestere

Claudio Garcia Morales: célunk, hogy a pályán gondolkodó, a játékot átlátó, megfelelő döntéseket hozó játékosokat neveljünk. Korábbi felvétel

2025. szeptember 19., 12:07

A gazdag edzői múlttal rendelkező Claudio Garcia Morales a múlt idényben bajnoki döntőig vezette a Kézdivásárhelyi SE női csapatát a másodosztályban. A spanyol szakembert karrierje mellett a spanyol és a román kosárlabda közötti különbségekről faggattuk.

2025. szeptember 19., 12:07

Claudio Garcia Morales már ifjúsági játékosként segédedzői feladatokat látott el. „Edzői pályám első tíz évében fiúcsapatokat edzettem. 16 évesen, még játékosként, U8–U9-es csapatoknál kezdtem segédedzőként, majd 18 éves koromban a Tenerife Unelco U12-es csapatának vezetőedzőjévé avanzsáltam. Az itt eltöltött hat év után az ugyancsak tenerifei Nuryana Kollégium csapatához igazoltam” – sorolta.

A Kanári-szigetekről az Eurokupába

Ezt követően Antonio Pernas segédedzőnek hívta maga mellé a C.B. Isla de Tenerife Aguere második ligás felnőtt női csapatához. „Két évvel később, a bajnoki idény közben Pernas lemondott, így vezetőedzőként fejeztem be a bajnokságot. Következő évben is maradtam a csapat élén, ám a klub anyagi válsággal küszködött és nem volt lehetőség hosszú távú projektben gondolkodni” – idézte fel a szakember.

Hirdetés

2014-ben egy baráti társaság megalapította a Clarinos Tenerife csapatot, melyet vezetőedzőként irányított.

A negyedik szezon végén, 2018-ban feljutottunk az élvonalba, majd a második és harmadik élvonalbeli szezon végén is kiharcoltuk a Eurokupa-szereplést, ám ekkor újabb válság következett a sportfinanszírozást illetően.

Ennek következtében hátra kellett lépnünk, nem folytathattuk a szereplésünket az élvonalban, az ifinevelésre koncentráltunk. Ekkor keresett meg a KSE és rábólintottam” – jegyezte meg Claudio Garcia Morales.

Spanyol kontra Balkán-stílus

A spanyol és a romániai kosárlabda között jelentős különbségeket lát a tapasztalt tréner. „Fizikai szempontból nagy a különbség, sajnos, Romániában kevés a magas, sportos alkat, ami megnehezíti a dolgot.

Emellett gondot jelent, hogy itt nem igazán fektetnek hangsúlyt a fizikai felkészülésre. Ezen próbálok változtatni, ugyanis hiába van egy jó képességű játékosod, ha nem eléggé erős, nem jó a koordinációja, a lábjátéka, hiszen ezek elengedhetetlenek a fejlődéshez, a szintlépéshez”

– fejtette ki.

Fontos, hogy a játékosok nehéz helyzetben is megtalálják a legjobb megoldást •  Fotó: Bordás Lóránt Krisztián Galéria

Fontos, hogy a játékosok nehéz helyzetben is megtalálják a legjobb megoldást
Fotó: Bordás Lóránt Krisztián

„Spanyolországban nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni képességek fejlesztésére, 16–17 éves kor előtt nem igazán foglalkozunk a csoportos taktikai elemekkel.

Célunk, hogy a pályán gondolkodó, a játékot átlátó, megfelelő döntéseket hozó játékosokat neveljünk. Ezért az egyéni technika fejlesztése és az erősítés mellett nyomást gyakorlunk a kosarasokra, eltoljuk a határig, hogy mentális szempontból is megerősödjenek.

Ez a spanyol stílus szöges ellentétben áll nemcsak a románai, hanem az egész Balkán-stílussal. Utóbbi a csapategységre, a taktikára helyezi a hangsúlyt, nem annyira a kosarasok egyéni képességeinek fejlesztésére. Ezen szeretnék változtatni, hogy a játékosok nehéz helyzetben is legyenek képesek megtalálni a legjobb megoldást, helyrehozni a hibákat” – sorolta.

Az említettek mellett Spanyolországban a klubok zöme minden szükséges felszereléssel ellátott csarnokokban edzhet. „Ez nekünk nem adatik meg, de a rendelkezésre álló eszközökkel hozzuk formába a játékosainkat, hiszen fontos a sportoló számára a megfelelő erőnlét. Ugyanakkor Spanyolországban a csapatok zöménél nemcsak vezetőedző és segédedzők, hanem táplálkozási szakértő, pszichológus, erőnléti edző és kinetoterapeuta is segíti a játékosok fejlődését” – hangsúlyozta Claudio Garcia Morales.

Claudio Garcia Morales (a kép bal szélén) az U13-as székely válogatottal •  Fotó: KSE Basket Galéria

Claudio Garcia Morales (a kép bal szélén) az U13-as székely válogatottal
Fotó: KSE Basket

A játékosnak is van felelőssége

Megjegyezte, bár a spanyol női bajnokságban is több hónapos szünet van két idény között, a játékosok egyénileg is készülnek a következő szezonra. „A bajnoki idény ott is túl rövid, és négy hónap szünet követi, de a játékosok zöme egy-két hetet vakációzik, majd edzőt keres és tovább fejleszti az egyéni képességeit.

Ez rendkívül fontos időszak egy játékos fejlődésében, hiszen igazán ekkor van lehetőség a technika csiszolására, a gyenge pontok erősítésére.

Itt is hangsúlyozom a játékosoknak, hogy, bár a kosárlabda csapatsport, az egyéni munka rendkívül fontos, és nagy felelősség hárul rájuk, hiszen senki nem tud helyettük megfelelően edzeni, táplálkozni, pihenni, hogy sportolóként fejlődjenek.

És fontos a megfelelő mentalitás, az önbizalom, hiszen, ha valaki nem bízik magában, abban más sem fog bízni”

– hangsúlyozta.

A 25 éves edzői múlttal rendelkező tréner kiemelte, a romániai játékosok hozzáállása sem hagy kívánnivalót maga után. „Erős munkamorállal rendelkező játékosokat találtam, akik nyitottak a tanulásra, fejlődni akarnak, ezért mindent beleadnak, de egy másik iskola képviselői, ezért nem egyszerű a saját stílusomat érvényesítenem”.

A németországi rendezésű nyári egyetemi játékokon részt vevő női válogatottat is ő készítette fel, ahol remek tapasztalatai voltak Kozman Krisztával, Bianca Nannal, Ștefania Cătineannal és Maria Militaruval. „A kosárlabda szövetség vezetőivel is beszélgettünk arról, hogy tehetségekben nincs hiány, csak a megfelelő módszert kell megtalálni, hogy a dolgok a jó irányba haladjanak a romániai kosárlabda fejlődése érdekében és örömmel hallottam, hogy számukra is elsődleges cél a válogatott csapatok szintlépése” – summázott a KSE spanyol szakvezetője.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!