A fővárosban lépett pályára szombaton délután az alapszakasz első helyére hajtó háromszéki együttes, amely a hetedik pozíciót elfoglaló Bukaresti Sportul Studențesc vendége volt.
A zöld-fehérek már az első negyedben elléptek a házigazdájuktól, amelynek végén kilenc pont volt az előnyük. A második tíz percben még nagyobb volt a különbség a felek között, a szünetben a Sepsi-SIC már 33-mal vezetett (60–33).
A folytatásban is nagy fölényben játszottak a vendégek, a harmadik játékrészt ismét magabiztosan nyerték meg,
de még a végére sem vettek vissza a tempóból, sőt rátettek még egy lapáttal, így kiütéssel 117–59-re győztek.
Zoran Mikes csapata az alapszakaszzárón február 12-én, csütörtökön 19 órától a Sepsi Arénában az utolsó előtti helyezett Temesvári Polit fogadja, és újabb borítékolható győzelem esetén biztosan az első helyen fejezi be a bajnokság első részét.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!