Hirdetés

Alaposan meglepte a címvédőt, a végére elfogyott a vásárhelyi kosárcsapat

Fotó: Rab Zoltán

2022. december 30., 21:03

Három és fél negyeden keresztül nemhogy méltó ellenfél volt, folyamatosan vezetett a Kolozsvári U-BT ellen a Marosvásárhelyi VSK, amely aztán a végét nem bírta, és a címvédő a javára fordította az eredményt.

2022. december 30., 21:03
•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Az év utolsó mérkőzésén pénteken este közel telt ház előtt fogadta erdélyi vetélytársát a marosvásárhelyi együttes, a találkozót a 9. fordulóból kellett elhalasztani a kolozsváriak európai kupaszereplése miatt. A mérkőzésnek jótékony célja is volt, a kezdés előtt a nézők plüssjátékokat dobáltak a pályára, a klub pedig támogatói segítségével ajándékcsomagokat is készített, mindezeket a nehéz helyzetben lévő gyermekekhez juttatják el.

Hirdetés
•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

A VSK két nappal korábban szintén hazai pályán legyőzte a Nagyszebeni CSU-t, köszönhetően annak, hogy az összecsapás végén bejöttek a hárompontos dobásai. A kolozsvári gárda elleni mérkőzés első negyedében is hatékonyak voltak a félkörön kívülről a vásárhelyiek, Gajovic Martinic és Lowrance kosaraival végig vezettek az első negyedben. A folytatásban melléjük Solopa is felsorakozott, a címvédő pedig nem találta az ellenszert a VSK játékára, amely így hat ponttal elhúzott, és Martinic kimagasló teljesítményével a szünetig megtartotta ezt az előnyét.

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

A szünet után az időmérő rendszer meghibásodása miatt hosszú percekig állt a játék, ez viszont nem zavarta meg a vásárhelyieket, akik továbbra is eredményesen játszottak, és tartották a vezetésüket, de az U-BT játéka is kezdett feljavulni, a harmadik negyed végére két pontra felzárkózott. Ezután pedig a vendégeknek is bejöttek a távoli dobásaik, és mivel a hazaiak többet rontottak támadásban, a javukra fordították az eredményt. A végén már semmi nem jött össze a VSK játékosainak, a kolozsváriak hamar tíz ponttal megléptek, és eldöntötték az összecsapást.

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

A vásárhelyiek összesen tizennégy hárompontosa sem volt elegendő a bravúros győzelemhez, de figyelembe véve, hogy sérülés miatt több játékosukat is nélkülözték, mindenképpen dicséretes, hogy jelentősen megnehezítették a mezőny legerősebb csapatának feladatát. A bajnokság szünet nélkül folytatódik, a vásárhelyiek január 4-én, szerdán 18 órától a Petrolul Ploiești otthonában vendégszerepelnek.

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Férfi kosárlabda, MozzartBet Liga, A konferencia, 9. forduló:
Marosvásárhelyi VSK–Kolozsvári U-BT 79–89 (24–21, 23–20, 19–23, 10–25).
A vásárhelyiek pontszerzői: Martinic 26 (6), Gajovic 15 (5), Sánta 12, Lowrance 11 (1), Solopa 10 (1), Bölöni 5 (1). Játszott még: Nistor, Mureșan, Sólyom, Engi.
•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!