A marosvásárhelyi csapat a kupasorozat nyolcas mezőnyében leggyengébbnek számító együttest kapta ellenfélként, így komoly esélye van bejutni a legjobb négy közé. A bajnokságban ugyanis a Marosvásárhelyi VSK sokkal jobb eredményekkel rendelkezik, mint a konstancai gárda.
Intő jel viszont, hogy az elmúlt év végén lejátszott egymás elleni meccsük rendkívül kiélezett volt, Sánta Szabolcsék végül hosszabbítás után diadalmaskodtak idegenben.
A marosvásárhelyiek a szerdai játéknap második negyeddöntőjében lépnek pályára a Nagyvárad Arénában, a 19 óra 30 perctől kezdődő mérkőzést – mint ahogyan a teljes döntő tornát – élőben közvetíti a Digi Sport és a Prima Sport tévécsatorna.
„Szeretnénk bejutni a legjobb négy közé, ami reális célkitűzés. Ehhez Konstancát kell legyőzni, utána megnézzük, hogy a lehetőségeinkhez képest meddig tudunk jutni.
– fogalmazott a Székely Sport megkeresésére Faragó Péter, a Marosvásárhelyi VSK vezetőedzője, utalva arra, hogy a kupamérkőzéseken alkalmazott szabálynak eleget téve két belföldi kosárlabdázónak folyamatosan a pályán kell tartózkodnia.
A VSK-nál keretgondok vannak, több alapember is sérüléssel küszködik. A szakember elmondta, közülük a csapatkapitány Sánta Szabolcs játéka kérdéses, de elképzelhető, hogy pályára tud lépni, viszont a két montenegrói légiós, Goran Martinic és Goran Gajovic biztos, hogy nem fognak játszani.
Továbbjutás esetén a marosvásárhelyi együttes jóval keményebb riválissal kerülhet szembe, a Kolozsvári U-BT és a CSO Voluntari közötti összecsapás győztesével találkozhat a legjobb négy között.
„Bravúrra lenne szükség az elődöntőben, mivel mindkét csapat jóval erősebb nálunk. A Voluntari-nak vannak válogatott kosárlabdázói, Kolozsvárnak pedig honosított légiósai.
– mutatott rá Faragó Péter.
A VSK edzője kiemelte, várják a szurkolóikat a nyolcas döntőre, sokat jelenthet a támogatásuk, mert a klub történetében először juthatnak be a legjobb négy közé a kupában, ami nagy dolog lenne a csapatnak.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!