Jól indult a találkozó a vásárhelyiek számára, az amerikai Harris kosaraival megléptek, majd ezután a kevéssel a szezon kezdete előtt igazolt honfitársa, Tazsa Garrett első pontjait szerezte a csapat színeiben. Az első negyed végére Chiș triplájával tíz pont fölé nőtt a különbség a felek között.
Ezután viszont az idegenlégiós nélkül játszó fővárosiak szorossá tették a játékot, olyannyira, hogy a szünetig egy pontra csökkentették a hátrányukat.
A folytatásban is a Sirius játszott előnyben, de nem tudta lerázni az ellenfelet, amely a Sepsi-SIC két korábbi játékosa, Kovács Renáta és Anca Sipos hárompontosaival a harmadik negyed végére ismét felzárkózott egy pontra.
Aztán a végéhez közeledve bejöttek a hazaiak távoli dobásai, egymás után négyszer is betaláltak a félkörön kívülről,
Chiș kétszer, Horobec és Lipovan volt eredményes, ezzel lényegében eldöntötték a találkozót, amelyet Harris triplája zárt le.
A Sirius a nyitófordulóban alulmaradt a Brassói Olimpiával szemben, az Agronomia ellen azonban megszerezte első győzelmét a bajnokságban. Carmin Popa vezetőedző csapata legközelebb szombaton 19 órától lép pályára, amikor a Konstancai CSM vendége lesz.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!