A Kolozsvári U erőcsatára az U20-as B divíziós női kosárlabda Európa-bajnokságon a tizenegyedik helyezett román válogatott legeredményesebb játékosa volt 15.5-ös hatákonysági mutatóval.
„Bár a számok azt mutatták, hogy én voltam a leghatékonyabb, ez önmagában nem boldogság, ugyanis csapatként nem hoztunk jó eredményeket (Románia 3 győzelemmel és 4 vereséggel zárta a tornát). Sajnos, nem voltam elég hatékony, az volt ugyanis a fő cél, hogy a szlovákok legyőzésével a legjobb nyolc közé kerüljünk és ez nem sikerült”.
Két évvel ezelőtt nehéz időszakot élt meg az akkor utolsó középiskolai évében járó Beáta, amikor a Kézdivásárhelyi SE anyagi gondjai miatt csapat nélkül maradt. „Nagy szívenszúrás volt, amikor kiderült, hogy a KSE visszalép a bajnokságból.
Tetézte mindezt, hogy nem tudtam elköltözni, hiszen magyarul tanultam utolsó éves középiskolásként. Már a tanév is elkezdődött, amikor berobbant a hír, így eléggé a városhoz voltam kötve, de végül megoldódott” – nyugtázta a Székely Sportnak.
Nem adta fel, ehelyett egyedül eljárt a sportcsarnokba kosarazni. „Elsősorban az hajtott előre, hogy szeretek kosárlabdázni. Bár eljártam egyedül kosarazni, úgy érzem, nem elégszer, talán jobban megragadhattam volna az alkalmat, hogy naponta készüljek.
A bajnoki címet követően Beáta Kolozsváron elkezdte egyetemi tanulmányait, ezzel egyidőben pedig a helyi Universitatea csapatához igazolt. „A ploiești-i szezon után behívót kaptam a Ioannis Koukos, az U trénere által edzett U20-as válogatottba. Kérdeztem, játszhatnék-e Kolozsváron, és rábólintottak. Így a kincses városban folytathatom a tanulmányaimat, ahol a kosarazás mellett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Testnevelés és Sport Karának hallgatója vagyok.
Bara-Németh Beáta hangsúlyozta, egy játékos számára alapvető, hogy a hullámvölgyben is tisztában legyen a csapatban betöltött szerepével. „Amennyiben egy játékos kevés játékidőt kap, fontos tisztában lennie azzal, hogy ennek ellenére fontos a csapat számára, hiszen tizenketten vannak, és, bár lehet, egy-két meccsen kevesebb lehetőség jut neki, a pályán lévőknek számít, hogy csapattársként támogatja őket”.
A tanulás és a sport kezdetben nehezen békült ki egymással, ám idővel ez változott. „Tizenkettedikesként rájöttem a tanulás fontosságára. Akkor több időm is volt tanulni, mivel nem volt felnőtt csapatunk.
Igazából kisgyerekekkel szeretnék foglalkozni, hogy megszerettessem velük a játékot és elindítsam őket egy jó úton a profi kosárlabdázás felé” – vázolta fel terveit.
Ha visszamehetne az időben, változtatna a karrierjét illetően. „Talán jobban kiállnék magamért az edzőkkel szemben.
Például, hogy a családommal is időt töltsek. Gyakran második vagy harmadik helyre tettem őket, ahogy magamat is a kosarazás után”.
Az új szezon a folytonosság jegyében kezdődik. „Maradok az U-nál. A csapat nevezett az Eurokupa kvalifikációra, néhány nap múlva kezdjük is a felkészülést, így hosszú pihenőm nem lesz, de izgatottan várom a következő idényt” – summázta a háromszéki kosárlabdázó.
Kilenc évvel ezelőtt a Sepsi OSK újoncként mutatkozott be a román labdarúgó élvonalban. Azóta nemcsak a háromszéki klub írt sikertörténetet, hanem a bajnokság mezőnye is jelentősen átalakult – megnéztük, mi minden változott 2017 óta.
Folytatódnak a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntői. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Olteán Péter, Gyimesbükk magyar polgármestere osztotta meg várakozásait a péntek esti Spanyolország–Belgium rangadó előtt.
Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan az Omu-csúcson, ahol csütörtökön fehérbe is borult a táj. Pedig még napokkal ezelőtt az elviselhetetlen kánikulára panaszkodtunk...
A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.
Tovább csökken a turisták száma a Szent Anna‑tónál – közölte a Pro Szent Anna Egyesület. A természetvédelmi terület üzemeltetői szerint a visszaesés hátterében elsősorban gazdasági okok állnak. A Szent Anna-tó európai szinten is egyedülálló látványosság.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!