A székelyudvarhelyi Tompa László általános iskola negyedik osztályos vegyescsapata megnyerte a városi, a megyei, majd a zónadöntőt, így jutott el a 4X4-es kosárlabda-bajnokság Kolozsváron rendezett, nyolc együttest felvonultató hétvégi döntő tornára.
Itt a Nagy Mária Enikő által irányított gárda a csoportmeccsek során Nagykároly és Pitești ellen diadalmaskodott, valamint a Bukaresttel szemben alulmaradt. Miután körbeverés volt, a székelyudvarhelyi csapat zárt az első helyen, így döntőt játszottak. A Jászvárossal két negyedet követően szoros volt az állás, aztán az ellenlábas a maga javára fordította a párharcot.
A Tompa László általános iskola negyedik osztályos együttes tagjainak a nyakába az ezüstérem került.
„Számunkra ez felér az aranyéremmel. Igazi csapatmunka volt, a gyerekek, a szülők, a tanárok mindent beletettek, hogy elérjük ezt az eredményt. Nagyon büszke vagyok az együttesre, iskolánk számára a sport terén nagyot alkottak. Külön kiemelném a Vendor SK-t is, hiszen többen ott nevelkedtek, ismerkedtek meg a kosárlabdázással. Ráadásul a klub segített minket egy rend felszereléssel is. Örülök, hogy a fiatalok a kosárlabdázás felé vették az irányt, most pedig meglett ennek a gyümölcse” – összegzett a Nagy Mária Enikő a tornát követően.
Az ezüstérmet szerző csapat kerete: Erőss Gergő, Erőss Bálint, Kerekes Péter, Dobai Dávid, Demeter Tamás, Dénes Dániel, Demeter Zsombor, Schwarzenberger Viktória, Vas Ágota, Bartal Boglárka, Márton Martina. Testnevelő tanár: Nagy Mária Enikő.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!