Fontos összecsapás várt a Sepsi-SIC játékosaira, ugyanis az eddig szintén veretlen Aradi FCC Baschet otthonában léptek pályára csütörtök este a női kosárlabda-bajnokság 23. fordulójában. Nehezen lendültek játékba a zöld-fehérek, de még így is magukhoz ragadták a kezdeményezést és ők szerezték meg az első pontokat. Az első negyed végén hatalmas hajrát produkáltak a hazaiak, így 19:19-es eredményről várták a második tíz percet.
A folytatásban maradt az aradi dominancia, egy időszakban hét ponttal is vezettek, azonban a félidőhöz érve már a sepsiszentgyörgyi alakulat állt jobban, 38:42-es állással mehettek pihenőre.
A harmadik negyedtől egy pillanatig sem volt kérdés, hogy kinél landol a két pont, csupán azért kellett izgulni, hogy mekkora aránnyal győz a Sepsi-SIC. A hazaiak nem bírták az iramot, egyre többet hibáztak, amiket kegyetlenül kihasználtak a háromszékiek és a végére 67:92-es Sepsi-SIC győzelem született, ezzel pedig egyedüliként vezetik a tabellát 20 ponttal, míg az aradiak a második helyen állnak 19 egységgel.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!