Jespersen, Cave és Gödri-Părău kosaraival 7–0-s sorozattal startolt a Sepsi-SIC, és bár Wilson, Hawks és Biszak révén a KSE igyekezett tartani a lépést a címvédővel, a zöld-fehérek előnye az első tíz perc végére 12 pontra nőtt (22–10). Corda hármasával indult a második negyed, ám Kozman sérülést szenvedett és a Sepsi-SIC magasabb sebességfokozatba kapcsolt, előnye egyre nőtt, a remek formában levő Cave megállíthatatlanul szerezte a pontokat, és a csapatok 45–18-as állásnál vonultak pihenőre.
A harmadik negyedben a KSE nagyot küzdött, a remek csapatjáték mellett Debreczi, Mitrovic és Hawks hárompontosai is nyomtak a latban, és Debreczi sérülése, továbbá Biszak kipontozása ellenére a kék-fehéreknek sikerült lefaragni a hátrányból. Az utolsó tíz percben a megfogyatkozott és fáradt KSE nem bírta tartani az előző negyedben diktált tempót, a sepsiszentgyörgyiek tovább növelték előnyüket, a mérkőzés a megyeszékhelyiek 29 pontos győzelmével ért véget.
A nyolc győzelmet és ugyanannyi vereséget jegyző KSE március 4-én Aradot látja vendégül, míg a százszázalékos teljesítménnyel rendelkező Sepsi-SIC a CSM Alexandria otthonába látogat. Addig azonban mindkét csapat a Román Kupa nyolcas döntőjében lép pályára, február 25. és 27. között a Sepsi Arénában a legjobb nyolc között a Sepsi-SIC ellenfele ezúttal is a CSM Alexandria lesz, míg a Kézdivásárhelyi SE az Aradi ICIM együttesével találkozik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!