Már két hónap telt el azóta, hogy a női és a férfi bajnokság küzdelmeit felfüggesztették a koronavírus-járvány miatt. Időközben a klubok külföldi kosárlabdázóinak nagy része hazautazott, és mivel világszerte különböző intézkedések vannak érvényben, nem valószínű, hogy ebben az időszakban visszatérnek az országba.
A női bajnokságban címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ügyvezető igazgatója, Rusz István megkeresésünkre közölte, vélhetően május 15. után dől el a bajnokságok sorsa, de
szinte biztosra vehető, hogy nem lesz folytatása a szezonnak.
„Ez lehetetlen, mert az idegenlégiós játékosaink nem tartózkodnak Sepsiszentgyörgyön, továbbá nincsenek repülőjáratok, más országokban ugyanis még nem oldották fel a karantént. Tehát hiába hozták meg azt a határozatot, hogy a szükségállapot lejártával el lehet kezdeni a felkészülést, már semmit nem változtat a helyzeten. Nem hiszem, hogy van egy olyan klub az országban, amely saját sportbázissal rendelkezik. Arra számítunk, hogy a következő szezont előkészítő nyári felkészülésen már normális körülmények között tudunk edzeni” – nyilatkozta a sportvezető.
Rusz István hangoztatta, mindemellett bajnokot kellene hirdetni, mivel
a női mezőnyben az alapszakasz befejeződött, és a nemzetközi szövetség ajánlása szerint ebben az esetben ez kell legyen a megoldás a szezon lezárására.
„A hazai szövetség azonban kissé megijedt attól, hogy két különböző eset van, hiszen a női bajnokságban ugyan már lejárt az alapszakasz, de a férfiaknál még több forduló volt hátra. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehetne így végeredményt hirdetni, ezt ugyanis semmi nem tiltja.
A szezon félbeszakításakor a női Nemzeti Ligában a Sepsi-SIC tizenhárom győzelemmel és egy vereséggel zárta az alapszakaszt, három ponttal előzte meg a 10–4-es mérleggel rendelkező, rivális Szatmárnémeti VSK-t. A férfi mezőnyben viszont másabb a helyzet, hiszen a csapatoknak még hat mérkőzést kellett volna lejátszaniuk a rájátszásig, ráadásul a Kolozsvári U és a Nagyváradi VSK azonos pontszámmal állnak az élen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!