A bajnoki címre pályázó két rivális egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből, eddig hibátlanul menetelnek a bajnokságban, kilenc-kilenc győzelemmel állnak az élen.
A Sepsi-SIC mellett az Arad is érdekelt volt az ősz folyamán a második számú európai kupasorozat, az Európa Kupa csoportkörében.
A sepsiszentgyörgyi csapat kiemelkedően teljesített, és mind a hat mérkőzését megnyerte az izraeli Hapoel Holon és a török Nesibe Aydin, illetve a Bursa Uludag ellen. A csoportgyőztes Sepsi-SIC ellenfele a belga Basket Namur Capitale lesz a rájátszás első körében, az odavágót január 5-én Belgiumban rendezik, a visszavágóra január 12-én kerül sor a Sepsi Arénában.
Az aradi alakulat mindössze egy győzelmet könyvelt el a török Ormanspor és a lengyel Arka Gdynia, illetve a Basket Bydgoszcz elleni meccseken, így utolsóként végzett, és búcsúzott a további küzdelmektől.
A két együttes szoros csatát vívott az előző bajnoki szezon döntőjében, amelyben a háromszékiek megnyerték az első két hazai összecsapást, de az aradiak kiegyenlítettek, és a mindent eldöntő ötödik mérkőzésre mentették a párharcot, ahol aztán a székelyföldi gárdának hazai közönség előtt sikerült megvédenie a címét.
A Sepsi-SIC szerdán bejelentette a 23 éves Gereben Lívia szerződtetését. A magyarországi játékos az elmúlt öt évben az Atomerőmű KSC Szekszárd mezét öltötte magára.
A dobóhátvédként és alacsonybedobóként is bevethető, 183 cm magas kosárlabdázó az előző idényben a magyar bajnokságban 23 mérkőzésen 10,6 pontot, 4,4 lepattanót és 2,9 kosárpasszt átlagolt, míg az Euroligában 12 találkozón átlagban 6,7 pontot szerzett, 2,6 lepttanót gyűjtött és kiosztott 2,5 asszisztot.
A KSC Szekszárd játékosaként szép sikereket tudhat maga mögött, 2018-ban Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, valamint egyszer második és kétszer harmadik lett a sorozatban, a magyar élvonalban négyszer szerzett ezüstérmet, míg 2021-ben bronzérmet nyert az Európa Kupában.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!