Az első párharcot több mint harminc ponttal húzta be a háromszéki együttes, amely így egy győzelemre került a négyes döntőtől. Szerdán a Szabó Kati Sportcsarnokban rendezték a negyeddöntő második meccsét, ezúttal a Kolozsvári U volt a „házigazda”.
Az első kosarat még az U szerezte, ám ez volt az utolsó pillanat, hogy vezetett, a SIC ellépett az első negyedben, vezetett 18 ponttal is, ebből 13 maradt meg a játékrész végéig. A második tíz percben sem változott meg a játék képe, kissé hullámzó volt a játék, de a hazaiak előnyét semmi sem veszélyeztette, +19-nél, 38–57-es állásnál mentek pihenni.
Térfélcserét követően is potyogtak a kosarak, volt 32 pont is a különbség a két csapat között, végül ez 29-re csökkent a végére, egyben a hazaiak ismét átlépték a 100 pontos határt.
Ezzel a sikerrel megnyerte negyeddöntős párharcát a Sepsi-SIC és bejutott a Román Kupa négyes döntőjébe, ahova korábban a Bukaresti Rapid, az Aradi ICIM és a Municipal Târgoviște jutott be – azaz a bajnokság jelenlegi első négy helyezettje.
Női kosárlabda, Román Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Kolozsvári U–Sepsi-SIC 73–102 (16–29, 22–28, 19–25, 16–20)
Sepsi-SIC: Gereben 15, Davis 19, Holló, Mikes 12, Haranguș 3, Armanu 3, Cătinean 8, Ghiță 9, Szabó 20, Papuc, Cazacu, Mérész 13.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!