Hirdetés

A két háromszéki gárda ütközete az ifi kosárlabda döntő torna nyitónapján

A házigazda KSE csapata
Fotó: Kézdi kosarasai

Szerdától vasárnapig a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnok ad otthont a lány U13-as kosárlabdabajnokság országos döntő tornájának. Rögtön a házigazda KSE a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub ellen néz farkasszemet. A két háromszéki edzőt kérdeztük, az ötnapos torna részletes programját közöljük.

2023. május 10., 13:08

Nemes Áron, a Sepsiszentgyörgyi ISK trénere a hosszú távú célokról is beszélt. „Úgy gondolom, ez a torna a játékosoknak egy ünnep kell legyen, mert az egész éves munkájuk és tevékenységük viszonzása. Kitartó lányok, és már az nagy eredmény, hogy ide eljut egy csapat. Itt, a döntő tornán körülbelül öt kiegyensúlyozott képességű csapat van, melyek közül bármelyik megnyerheti a bajnokságot.

Hirdetés

Mindenképpen egy érmet szeretnénk nyerni, de, amint mondtam, emellett az, hogy élvezzük is a játékot, és szórakozást is jelentsen a lányok számára a torna. Egy összeszokott csapat vagyunk, amely már jó pár éve együtt edz, egyik legnagyobb erősségünk a küzdőszellem.

Ez egy köztes állomás, hiszen U13-as korosztályról van szó, a cél az, hogy U18-as és afölötti korosztályokban is sportoljanak, kosarazzanak még a lányok. Távlatokban gondolodunk, a jövőben bármi megtörténhet, úgy tekintünk erre, hogy az ő felkészülésükben egy kezdeti fázis, és ezt a lehető legjobban használjuk ki.”

Csutak András, a házigazda KSE edzője a csapat egységben rejlő erejét hangsúlyozta ki. „Fő célunk, hogy minél jobb mérkőzéseket játsszunk, és ennek megfelelően minél jobb helyezést érjünk el. A hosszú távú célunk pedig az, hogy minél több játékost tudjunk adni majd a felnőtt női csapatnak. Csapatunk legfőbb erőssége a védekezés és a harci szellem. Eléggé összeszokott csapat vagyunk, sőt, így a döntő torna kapujában nemcsak csapatról, hanem családról is beszélhetünk.”

A döntő torna programja

Az A csoportban a KSE, a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub, a Bukaresti CSM és Voluntari, a B csoportban a Kolozsvári NBS, a Bukaresti Dan Dacian, A Brassói Brașovia és a Plojesti-i CSS mérkőzik meg egymással.

Szerdán: Bukaresti CSM–Voluntari-i VSK (10 órától), Kolozsvári NBS–Ploiești-i ISK (12.00), Bukaresti Dan Dacian–Brașovia ISK (16.00), Kézdivásárhelyi SE–Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub (18.00).

Csütörtökön: Ploiești–Dan Dacian (10.00), Sepsiszentgyörgyi ISK–Bukaresti CSM (12.00), Brașovia–NBS (16.00), Voluntari–KSE (18.00).

Pénteken: Brașovia–Ploiești (10.00), NBS–Dan Dacian (12.00), Sepsi ISK–Voluntari (16.00), Bukaresti CSM–KSE (18.00).

Szombaton: az A csoport III. helyezettje–a B csoport IV. helyezettjével (10.00), B III.–A IV. (12.), A I.–B II. (elődöntő, 16.00) B I.–A II. (elődöntő, 18.00).

Vasárnap, helyosztók: a 7. helyért (9.00), az 5. helyért (11.00), kisdöntő (13.00), döntő (15.00).

A mérkőzések élőben a FRB TV Youtube-csatornán nézhetők.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

Valentin Suciu: A bizalom kölcsönös a csapat és közöttem

Az önbizalomhiány a csapat egyik legnagyobb problémája az FK Csíkszereda nemrég kinevezett vezetőedzője szerint. Valentin Suciu minél hamarabb elérné az első győzelmet a Szuperligában. Saját játékfilozófiát és harcos mentalitást szeretne.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ez is érdekelheti

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Nem siet az élvonalba a KSE, fiatal kerettel célozza meg a dobogót

Vasárnap rajtol a női kosárlabda 1. Liga országos bajnoksága, melyben a Kézdivásárhelyi SE csapata is érdekelt. Lénárt Adolf ügyvezető menedzsertől a feljutás kiharcolása dacára a másodvonalban való indulás okáról és a célokról érdeklődtünk.

Tizenkilenc pontos hátrányból fordított, győzelemmel rajtolt a Marosvásárhelyi VSK

Nehéz első félidő után teljesen más arcát mutatta a Marosvásárhelyi VSK, amely 19 pontos hátrányból fordítva 78–72-re nyert a Temesvári SCM Poli otthonában, így győzelemmel kezdte a férfi kosárlabda Nemzeti Ligát.

Elképesztő kiütés az élvonalban: öt hazai játékos is több pontot dobott, mint az ellenfél összesen

Egészen szokatlan eredményt hozott a női kosárlabda Nemzeti Liga nyitófordulója: a CSM Târgoviște 127–13-ra győzte le a rendkívül fiatal kerettel felálló Temesvári Politehnicát.

Szoros küzdelemben gyűrte le az újoncot a Sepsi-SIC

Győzelemmel kezdte az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság új idényét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely idegenben 67–63-ra múlta felül az újonc Bukaresti Oxigen SK együttesét.

Új arcok, régi célok – átalakult kerettel várja a szezonrajtot a Sepsi-SIC

A jelentősen átalakuló háromszéki együttes szombaton az újonc CS Oxigen otthonában kezdi meg szereplését a női kosárlabda Nemzeti Liga 2026–2027-es idényében.

Megszórta ellenfelét, fölényesen jutott tovább a kupában a Marosvásárhelyi VSK

Kettős győzelemmel harcolta ki a továbbjutást a Marosvásárhelyi VSK, amely simán nyerte a Galaci CSM elleni visszavágót a férfi kosárlabda Román Kupa selejtezőjének első körében.

Fél lábbal már a következő körben érezheti magát a marosvásárhelyi kosárcsapat

Idegenben aratott húszpontos győzelemmel kezdte a férfi kosárlabda Román Kupa selejtezőjét a Marosvásárhelyi VSK, amely 93–73-ra nyert a Galaci CSM otthonában a párharc első mérkőzésén, így jelentős előnnyel várhatja a hazai visszavágót.

Mindkét fronton a legjobb nyolc közé jutás a cél a Marosvásárhelyi VSK-nál

Jelentősen átalakult kerettel, de nagy célokkal vág neki az új idénynek a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata. A szezonnyitó sajtótájékoztatón Srecko Sekulovic vezetőedző és három játékos beszélt a felkészülésről, az erősségeikről és a célokról.

Újonc ellen kezdi a bajnokságot a Sepsi-SIC

A Román Kosárlabda-szövetség közzétette a női élvonal 2026–2027-es idényének menetrendjét. A tízcsapatos mezőnyben a Sepsi-SIC is ott lesz, a háromszékiek idegenben, a Bukaresti Oxigen otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!