Hirdetés

A játékosok jelentős áldozatot hoztak a gyergyói kosárcsapatért

Fotó: Leopold Tamás

Lezárult a férfi kosárlabda 1. Liga idei szezonja a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares csapata számára. A cél, hogy egyben maradjon a csapat és ősztől is a másodosztályban folytassák.

2025. május 21., 17:52

A múlt évet úgy zárta a gyergyószentmiklósi férfi kosárlabdacsapat, hogy erősen kétséges volt, hogy lesz-e egyáltalán folytatás. Végül jelentkeztek támogatók, a segítségükkel pedig a 2024–2025-ös szezont is végig tudta játszani az együttes. Ha így nézzük, már ez is lényeges eredménynek számít. Az ISK-VSK Antares a helyosztó csoport harmadik helyén, országos összesítésben a 15. helyen zárt.

Hirdetés

„A tavalyi év sikeresnek számított, 12 győzelmünk és 14 vereségünk volt, de a zárás akkor eléggé érzelmes volt, hiszen úgy nézett ki, hogy nagy valószínűséggel nem is lesz folytatás.

Az idei 9–16-os mérleg elsőre nem tűnik túl jónak, de ebben azt is látni kell, hogy egy alaposan átalakult csapattal vittük végig ezt az évet”

– mutat rá a Székely Sportnak nyilatkozva Kercsó Zoltán edző.

•  Fotó: Leopold Tamás Galéria

Fotó: Leopold Tamás

Az előző szezon után többen távoztak, iskolai vagy munkahelyi okokból, ami azért érthető, mert nem profi sportolókról van szó, az a pár száz lej amit a szezonban keresnek, talán egy pár cipőre elég. A helyükre öt játékos érkezett a Horváth Eszter vezette ifjúsági csapatból. Először szerepeltek felnőtt mezőnyben, akárcsak a két 17 éves moldáviai fiú. Ők ketten külföldiek ugyan, de nem légiós szupersztárok, hanem olyan fiatal játékosok, akik a játéklehetőség reményében csatlakoztak.

Kercsó kiemelte még a csapat rutinosabb játékosainak a fontosságát. Matevz Magusar edzői szerepben is feladatot vállat, akkor is segítségére volt a csapatnak, amikor sérülése miatt heteket kellett kihagynia.

Lokodi Mátyás és a lassan szintén veteránnak számító László Tamás szintén sokat dolgoztak, az ő jelenlétük is különönösen értékes volt a fiatalok fejlődése szempontjából.

Csoportkép  a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares csapatáról a zárómérkőzésen •  Fotó: Gyegyószentmiklósi ISK-VSK Antares Galéria

Csoportkép a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares csapatáról a zárómérkőzésen
Fotó: Gyegyószentmiklósi ISK-VSK Antares

A kolozsvári egyetemisták – Kurta Mottel Zalán és Csillag Előd – pedig jelentős áldozatot hoztak, akár több száz kilométert is vezettek, hogy részt vehessenek az edzéseken és meccseken – sorolta Kercsó. Ugyancsak sokat vállaltak a csapatért az ingázó, azaz más városokban élő Lénárt Arthúr és Raoul Olariu is – mondta el az edző.

Kercsó Zoltán köszönetet mond a támogatóknak,, akik nélkül nem tudtak volna elindulni a bajnokságban. A jövőre nézve, reméli, hogy Gyergyószentmiklóson is megújul a sportcsarnok.

Nem mintha Szárhegyen rossz tapasztalataink lettek volna, nagyon sok segítséget kaptunk mind az önkormányzat, mind a csarnok munkatársai részéről, de úgy gondolom, ha Gyergyószentmiklóson játszhatnánk, többen is kijönnének értünk. Hiszen mi értük vagyunk, nem magunkért”

– fogalmazott.

Az edző bizakodva tekint előre: a cél, hogy a csapat együtt maradjon, és néhány új igazolással erősítve újra nekivághassanak az 1. Ligának.

•  Fotó: Leopold Tamás Galéria

Fotó: Leopold Tamás

Vereséggel zárult a szezon

A Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares kedden délután a szárhegyi csarnokban vívta idei utolsó mérkőzését. A Jászvásári Politehnica elrontotta a szép szezonzárást, illetve a gyergyói játékosok hibáztak el nagyon sok dobást. Nem tudták azt hozni, amit az utolsó hónap sikeres mérkőzésein megmutattak, így húsz pontos vereséget szenvedtek.

Férfi kosárlabda 1. Liga, helyosztó kör:

Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares–Jászvásári Politechnica 48–68 (10–20, 9–14, 16–19, 13–15).
A gyergyószentmiklósi pontszerzők: Lokodi Mátyás 13, Csillag Előd és Nicolae Ciebotari Lungu 7-7, László Tamás és Raoul Olariu 5-5, Antal Mátyás 4, Matevz Magusar 3, Kurta Mottel Zalán 2, Vladimir Arnaut és Lénárt Arthúr 1-1.

A helyosztó kör 3. csoportjának végeredménye:

1. Bukaresti ABC Leii 20 pont, 2. Jászvásári Politehnica 16, 3. Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, 4. CS Județean Prahova Ploiești, 5, Bukaresti Total Sport, 6. Cuza Pirates Brăila.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!