A felsőháromszéki lányok a Brassói Olimpia otthonában vendégszerepeltek, ahol hamar nagy hátrányba kerültek, a házigazdák 31 pontig jutottak az első negyedben, amire csak hattal tudtak válaszolni. A folytatásban ugyan magára talált a KSE, ennél sokkal szorosabb volt a játék, de a szünetig nem sikerült közelebb férkőzni. A mérkőzés második részében már a vendégek voltak eredményesbbek, akik meg is nyerték az utolsó két negyedet. Ennek ellenére még csak megközelíteni sem tudták az ellenfelet, a teljes meccsen mindössze két triplát tudtak dobni, ezzel pedig szinte lehetetlen a győzelem elérése.
A KSE ezzel a vereséggel lecsúszott a 6. helyre, éppen a brassóiak mögé, akik sikerükkel megelőzték. Legközelebb az alapszakasz odavágóinak utolsó játéknapján, december 29-én, csütörtökön 16 órától játszanak, a CSM Alexandriát fogadják.
A marosvásárhelyiek újabb nagyarányú vereségbe szaladtak bele, ezúttal a bajnokaspiráns Aradi FCC Baschet pályáján, miután az előző találkozójukon 104–48-ra kaptak ki otthon a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-től. A Sirius játékosai az elején még viszonylag jól tartották magukat, de aztán a második játékrészben visszaesett a teljesítményük, ezt kihasználva az aradi együttes a szünetig 31 pontos előnyre tett szert. Ezután sem tudott újítani a vendégcsapat, amely rengeteg hibát követett el, így még tovább nőtt a különbség, és bár enyhe vigasz lett volna az utolsó negyed megnyerése, de végül ez sem jött össze.
A Sirius maradt a 8. helyen a rangsorban, immár a nyolcadik meccsét veszítette el, és a jövő év elején komoly kihívás elé néz, hogy kiharcolja a részvételt a rájátszásban.
A Sepsi-SIC szabadnapos volt ebben a fordulóban, az év utolsó összecsapásán csütörtökön 18 órától lép pályára, amikor Araddal idegenben játszik rangadót, a két rivális eddig hibátlanul menetel a bajnokságban.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!