Két olyan csapat találkozott vasárnap délután a gyergyószárhegyi sportcsarnokban, amelyeknek teljesen más céljaik vannak ebben a szezonban. Míg a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK-nak még mindig a tapasztalatszerzés, a fejlődés az alap, addig a Bukaresti Steaua az élvonalba jutásért küzd, és annak az első számú esélyese is. A pályán mutatott erőviszonyok is ezt igazolták: a Steaua egyelőre több lépéssel a gyergyóiak előtt jár.
Az első negyedben még 13 pont volt a különbség a fővárosiak javára, a másodikat pedig 22 egyésggel nyerték a vendégek, eldöntve a lényegi dolgokat. A szünet után igazából már csak az volt a kérdés, hogy sikerülhet-e 100 alatt tartani a vendégeket. Nem jött össze, a harmadik felvonás végére már 97 pontnál járt a Steaua.
A záró periódus már jóval kevesebb találatot hozott, mint az előzőek, így alakult ki a kereken 50 pontos különbséget jelentő 59–109-es végeredmény. Bodó Tamás viszont ezen a meccsen elért 21 dobott egységig és Zerkula Zoltán teljesítményére sem lehet panasz, ugyanis 19-ig jutott.
„Nyilván nem egy kategória velünk a Steaua, ők egy profi csapat, mindenki fizetésért játszik, heti 10-12 edzésük van és ez meglátszott a játékukon. De úgy gondolom, hogy a fiúk nagyon jól állták a sarat, és a nagy eredménykülönbség ellenére az egyik legjobb meccsünket hoztuk ebben a szezonban. Büszke vagyok a fiúkra, remélem a közönség is. Köszönjük a biztatást és várjuk a nézőket a következő meccsre is” – nyilatkozta Kercsó Zoltán, a hazaiak edzője a mérkőzés után.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!