Pénteken délután a városi sportcsarnokban a férfi kézilabda A-osztály felsőházi rájátszásának tizedik játéknapján a VSK Székelyudvarhely a Fogarasi VSK-t látta vendégül. Az odavágók során utóbbiak 28–23-ra nyertek a székelyföldiek ellen, akiknek ez volt a második vereségük a play off-ban.
Azóta csupán győzelmeket szerzett a Sipos Lóránt által irányított csapat, így nem csoda, hogy vezeti a tabellát. A két együttes között öt pont volt a különbség a rangsorban, a házigazdák újabb diadalával kopogtatnak a feljutás kapuján – az első kettő egyenes ágon bejut a Bölények Ligájába.
Szoros volt az első negyedóra fej-fej mellett haladtak, aztán a hazaiak ragadták meg a kezdeményezést, húztak el öttel a 22. percben (13–8). A vendégek megrázták magukat a pihenőig kiegyenlítettek (14–14).
A második játékrész elején viszont ellőtte összes puskaporát a Brassó megyei gárda, a listavezető rendezte sorait, sokkal jobb, gyorsabb kézilabdát mutatva a 46. percben visszaállította azt a bizonyos ötgólos előnyét (23–18).
A végjátékban az is belefért, hogy a kilátogató szép számú közönségnek is játsszanak, bemutattak pár szépségdíjas megmozdulást. A VSK Udvarhely zsinórban hetedik győzelmét jegyezte a felsőházi rájátszásban – azaz egymás után végigverte a másodosztályos mezőny összes tagját.
Ezzel robog a feljutás felé.
| 2022. 04. 01. 15:00 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 38-23 |
| 2022. 04. 01. 18:00 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 32-25 |
| 2022. 04. 02. 12:00 | Galaci CSU Galaci CSU | CS Medgidia Medgidia | 28-33 |
| 2022. 04. 02. 18:00 | Segesvári VSK Segesvári VSK | CSU Pitești CSU Pitești | 32-31 |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 10 | 8 | 0 | 2 | 343-282 | 24 |
2 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 10 | 8 | 0 | 2 | 321-287 | 24 |
3 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 10 | 5 | 1 | 4 | 287-297 | 16 |
4 | Segesvári VSK Segesvári VSK | 10 | 5 | 0 | 5 | 288-282 | 15 |
5 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 10 | 4 | 2 | 4 | 295-294 | 14 |
6 | CS Medgidia Medgidia | 10 | 4 | 0 | 6 | 291-299 | 12 |
7 | CSU Pitești CSU Pitești | 10 | 3 | 1 | 6 | 275-298 | 10 |
8 | Galaci CSU Galaci CSU | 10 | 1 | 0 | 9 | 295-356 | 3 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!