Kiegyenlített játékot és kevés gólt hozott az első játékrész, amelyben a Szejke SK végig előnyben volt, ám házigazdáját nem tudta leszakítani. Habár a félidő hajrájára ellépet három góllal az udvarhelyi együttes, a hazaiak a szünetig egyre faragták hátrányukat.
A második játékrészben már a Szejke akarata érvényesült a pályán, fokozatosan ellépett Segesvártól, a 47. percben először lett öt gól a különbség a vendégek javára (17–22). Ez megtörte a hazaiakat, és már nem volt kérdés, kié lesz a három pont, a Szejke vezetett kilenccel is (17–26), végül kényelmesen, hattal nyerte a találkozót.
Kisebb szünet következik a fiúk számára, hiszen a 13. játéknapon szabadnaposak lesznek, míg a 14. fordulóban, február 23-án a Kolozsvári U vendégei lesznek.
A Szejke szinte annyi pontot gyűjtött eddig, mint a második Kolozsvári U és a Tordai Potaissa II. együttvéve,
hiszen Sipos Lóránt tanítványai harminc egységet szereztek eddig, míg a két Kolozs megyei együttes együttvéve jár harmincháromnál.
Férfi kézilabda másodosztály, C csoport, 12. forduló
2020. 02. 05., 15:00 | Tordai Potaissa II. | Segesvári CNE | 33–32 |
2020. 02. 09., 18:00 | Segesvári VSK | Székelyudvarhelyi Szejke SK | 24–30 |
Férfi kézilabda másodosztály, C csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Székelyudvarhelyi Szejke SK | 12 | 12 | 0 | 0 | 435–324 | 36 |
2. | Tordai Potaissa II. | 12 | 6 | 1 | 5 | 388–406 | 19 |
3. | Kolozsvári Universitatea | 11 | 6 | 0 | 5 | 349–329 | 18 |
4. | Segesvári VSK | 12 | 4 | 1 | 7 | 358–361 | 13 |
5. | Segesvári CNE | 11 | 0 | 0 | 11 | 297–407 | 0 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!