Az európai játékos-szakszervezet, az EHPU, amelynek nyolc ország a tagja, az európai válogatottak csapatkapitányai és játékosai nevében korábban levélben hívta fel Hasszan Musztafa IHF-elnök figyelmét arra, hogy a jelenlegi járványhelyzetben kockázatos nézők előtt játszani a vb meccseit és azt kérték, hogy ne legyenek nézők a világbajnokságon.
Sajtóértesülések szerint a nemzetközi szövetség vasárnap egyeztet az ügyben az egyiptomi kormány képviselőivel.
– közölte az IHF, amely hétfőre ígért döntést.
A jelenlegi tervek szerint a mérkőzésekre a csarnok befogadóképességének 20 százaléka erejéig engednének be nézőket.
A világbajnokságot január 13-től 31-ig rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!