Döcögősen indult a találkozó, az ötödik perc végén az előtte korán kiállított Vámos Petra törte meg a gólcsendet. Nem volt magas színvonalú a játék, sok volt a hiba mindkét együttes játékában, a társházigazda rontott kevesebbet. A lengyelek hét a hat elleni támadójátéka során elkövetett hibáit pedig több üres kapus góllal büntette.
Az első félidő feléhez közeledve, 8-4-es magyar vezetésnél a lengyelek váltottak támadásban, a játékvezetők pedig sorra ítélték a kétperces kiállításokat, bő negyedóra alatt öt játékost szankcionáltak, így nem sokszor fordult elő, hogy mindkét fél teljes létszámban lett volna a pályán.
A körülmények ellenére, a nézőtérről érkező folyamatos buzdítás mellett tartotta négy gól környéki előnyét a magyar csapat, sőt ezt a szünetre meg is duplázta.
A pihenő után hat perccel Böde-Bíró Blanka védéseire alapozva elérte a magyar előny a tíz gólt (20-10), ebben a periódusban is sok volt a hiba mindkét oldalon.
A sorok rendezése ekkor is a magyar válogatottnak sikerült jobban, amely egy rövid lengyel zárkózást követően növelni tudta előnyét, és végül tíz góllal bizonyult jobbnak.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese az ötödik győzelmét aratta az Eb-n és továbbra is százszázalékos. A magyar válogatott vasárnap a - felkészülés során 37-28-ra legyőzött - Románia ellen lép pályára, a középdöntőt kedden a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaország ellen zárja. A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak, egyaránt Bécsben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!