A férfi kézilabda A osztály hetedik helyén zárta az elmúlt idényt a VSK Székelyudvarhely. A nyári szünetben az új keret kialakításán dolgozott a klubvezetés. Előbb a távozókat hozták nyilvánosságra: a játékosok közül Ianis Petrea, Tódor Krisztián és Alexandru Reuț máshol folytatják, emellett Kocs Levente kapusedző is felállt a kispadról.
Reuț a VSK gólkirálya volt, ő az élvonalba frissen feljutó Vidombákhoz igazolt.
A keret megerősítését egy fiatal kapussal kezdte a klub. Az első nyári szerzemény a 21 éves Silviu Nikolas Vișan volt, aki Focșani-ban nevelkedett, majd a Bölények Ligájában is bemutatkozott.
Jobbátlövő posztra a 25 éves Vlad Hușanu Vasluiból érkezik. A 192 centiméter magas kézilabdázó teljes eddigi pályafutását nevelőegyesületénél töltötte, ahol több idényen keresztül az élvonalban szerepelt.
Ugyancsak a kilences vonalra, a balátlövő szerepkörre Alexandru Tălmaciu szerződött. A 28 éves, 201 centiméter magas játékos Târgu Jiuban kezdte pályafutását, majd a Segesvári Olimpiai Központban fejlődött tovább. Később a Nagybányai Minaur és a HC Buzău színeiben is játszott az élvonalban, az elmúlt idényben pedig a Vidombáki CSO együttesét erősítette.
Legutóbb pedig hazatérőt mutatott be a VSK. A székelyudvarhelyi nevelésű Mihály Zsolt ismét szülővárosában kézilabdázhat. A 28 éves balátlövő a Székelyudvarhelyi KC után Orosházán, a Székelyudvarhelyi Szejke SK-nál, majd ismét Orosházán és legutóbb Szolnokon szerepelt.
A VSK Udvarhely július végén kezdi el a felkészülést a soron következő idényre.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!